Az amerikai liberális értelmiség, úgy tűnik, már kiadta a fatvát Roganre, aki bárkivel bármiről képes és hajlandó is beszélgetni, és úgy áll minden létező kultúrharcos kérdésben a liberális oldalon, hogy közben nem tiszteli kellőképpen a demokrata establishmentet – Hillary Clinton 2016-os elnökjelölt például az ő szemében „egy hazug öregasszony, aki gyakran ájul el”. A zenészek után felült a Rogan-ellenes hullámra Harry brit herceg és kedves neje, Meghan Markle is; majd Soros György első számú amerikai „médiaelemző központja”, a teljes konzervatív sajtót naphosszat támadó Media Matters for America jelezte, hogy „Joe Rogan független gondolkodóként ünnepelteti magát”, ami „tökéletesen illusztrálja a média jobboldali elhajlását”, hiszen a melegházasság-, abortusz- és fűpárti Rogan szerintük „központi szerepet játszik a jobboldal dezinformációs rendszerében”.
Maga Jen Psaki, a Biden-kormány szóvivője is felszólalt Rogan ellen,
azt mondta, hogy a Spotify intézkedései „pozitív lépések, de tehetne többet is”, azaz legyen kedves minimum letiltani az inkriminált podcastert.
Rogan kezdetben igyekezett védekezni, és jelezte, hogy a dezinformáció vádját nem tudja hova tenni. „A dezinformáció kifejezéssel az a problémám, hogy sok olyan dolgot, amit valamivel korábban dezinformációnak tartottunk, ma már tényként fogadunk el” – utalt arra, hogy korábban dezinformációnak számított például olyat mondani, hogy az oltottak is elkaphatják, illetve terjeszthetik a koronavírust, hogy a textilmaszkok alig működnek, vagy hogy a kórokozó laboratóriumból származhat. Két inkriminált vendége, Malone és McCullough pedig szerinte ezekre már akkor is felhívta a figyelmet, amikor ez az álláspont még nem volt a fősodor része. Világossá tette emellett, hogy Neil Youngnak továbbra is rajongója, és Joni Mitchellt is nagyon szereti.
Joe Rogan emellett bocsánatot is kért azoktól, akik sértve érezték magukat: