A politikai moralizálás megöli a politika értelmét. Éppen ezért a cím sugallatával ellentétben nem fogom kárhoztatni azokat, akik akár a magán-, akár a közéletben káromkodni szoktak. Azonban a közéleti káromkodás természetét érdemes megérteni. Általában kétféle tabu létezett korábban, amikor nem volt megengedve a káromkodás. Az egyik a gyerekek jelenlétében tiltotta a csúnya szavak és tartalmak használatát – ez a nevelési korlát. A másik a közéletben tartotta helytelennek, és a kiközösítés sem volt elképzelhetetlen. Mert aki nyilvánosan káromkodik, az romlott ember. Holott ez ennél bonyolultabb. Minden olyan társadalomban, amelyben a tisztelet erényének valóságos ereje van (ázsiai kultúrák), a nyilvános káromkodás kevésbé számít megengedettnek. Volt már összehasonlító felmérés az európai és az ázsiai káromkodási szokásokról, amiből leginkább az derült ki, hogy a káromkodás mindkét kultúrában a szexuális vagy reprodukciós tevékenységből meríti a szókészletét. Érdekes módon egyedül a holland nyelvben használnak a betegségekre utaló szavakat, amikor káromkodnak.
A káromkodás lényege a sértés szándéka. Minden sértegetés a tisztelet teljes hiányának, sőt a megvonásának a kifejezésére szolgál. Arisztokratikus társadalmakban a tiszteletnek sokkal nagyobb ereje van, mint a tömegtársadalmakban, amelyek szeretik magukat demokratikusnak is nevezni. Mivel tömegtársadalmakban élünk, ami a modern demokrácia belső lényege, az ízlés és a vulgaritás megengedett, mi több, megszokott jelenség, a káromkodás inkább a kivagyiság, az álbátorság jellemzője. Szóban ugyanis bármit meg lehet tenni: káromolni az Istent, a világot, a kormányt, a szomszédot és akár a saját családtagokat is. Mivel a demokráciában bármi meg van engedve, – hiszen a megítélés mércéi alacsonyra vannak beállítva a szólásszabadság eszménye miatt –, mások besározása, a káromkodás, a gyalázkodás, a befeketítés mind legitim eszköznek számít. A káromkodás sokféle célt szolgálhat. Indulat levezetését, ez a leggyakoribb; virtuális bosszút; megítélés nyomatékosítását; jövőre irányuló fenyegetést; igen sűrűn a tehetetlenség kifejezését; Istenhez való torz fohászt; dühös számonkérést; a gyűlölt ellenfél megakadályozását, hogy valamit megtegyen; mások megszégyenítését vagy nevetségessé tételét, ami egyfajta paradoxon, tekintve a káromkodás erkölcsi megítélését. Nem véletlen, hogy a káromkodásnak vallási gyökerei vannak. Aki káromkodik, az Istennel száll szembe, vagyis Isten káromlója.
Zelenszkijtől Babišig Kelet- és Közép-Európa számos országában próbálkozott már a politikai elit leváltásával a gazdasági vagy kulturális elitből érkező vadonatúj szereplő. Kohán Mátyás írása.
Az elmúlt évtizedben a gazdasági integrációt célzó együttműködésből egy a tagállamait ideológiai alapon szankcionáló, saját hatásköreit a végletekig bővíteni kívánó intézményrendszer alakult ki.
A szuverenitásunk, a kultúránk, a nemzetállami hatásköreink megvédése az európai jobboldal pártjainak közös érdeke – mondja Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt európai parlamenti képviselője.
Ebből legfeljebb ellenzékváltás lesz, ha egyáltalán. Kacsoh Dániel írása.
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon – mondja Mateusz Morawiecki. A volt lengyel kormányfő az orosz–ukrán háború mellett uniós zsarolásról és a júniusi EP-választás tétjéről is beszélt exkluzív interjúnkban.
Korábbi lapjánál Dezső András elsőként írt egy Magyar Péterről szóló jelentésről, azóta kiderült, hogy az újságíró a Telexhez igazol, a lap viszont hallgat a Magyar-ügy új fejleményéről, nem tudni, hogy miért.
Mint közölték: a hibát a tudomásukra jutástól számított 24 órán belül kijavították.
