A hazugság átka

Hogyan lehet rádöbbenteni egy nemzetet, amely egy percig sem élt totális diktatúrában, hogy éppen afelé tart? A kérdés nem csupán módszertani, hanem történelmi is, hiszen a nemzeti identitást is konstruáló történelmi tudat ellenálló képességét boncolgatja. Erre vállalkozott Rod Dreher keresztény gondolkodó, a The American Conservative szerkesztője legújabb, Hazugság nélkül élni című kötetében. Dreher a 2017-ben megjelent, Szent Benedek válaszútján címmel írt könyvében már megállapította: a mindent behálózó woke-ideológia győzött az Egyesült Államokban, a keresztényeknek a küzdelmes túlélés időszakára kell berendezkedniük. Újabb, magyarul most megjelent művében is hasonló üzenetet fogalmaz meg, immáron még sötétebben, hiszen ezúttal a woke-ideológia „puha totalitarizmusáról” ír, amelyet a munkahelytől az egyetemen át a közösségi médiáig az élet minden színterén megtapasztalhatunk. A woke célja nem más, mint mindent politikaivá tenni és alapjaiban idomítani gondolkodásunkat akár a vallásról, akár a családról, akár a szexualitásról legyen szó.

Dreher szerint ez az agresszív nyomulás nem egyedülálló a történelemben, az 1917. októberi forradalomhoz vezető eseményekre, illetve a korai bolsevizmusra is emlékeztetnek a jelenkor folyamatai. A fenyegető jövőt azonban sok amerikai nemcsak nem hajlandó, de nem is képes észrevenni, hiszen csak azok a népek fogékonyak a történelmi hasonlóság felismerésére, amelyek átélték a totális diktatúrákat. A woke-mozgalom hosszú menetelése azért is megállíthatatlan, mert az amerikaiakban nincsenek meg a szovjet típusú diktatúrához fűződő keserű tapasztalatok, amelyekkel az egykori szocialista országok polgárai rendelkeznek. Rod Dreher ezért kelet- és közép-európai példákat hoz, több meghurcolt hőst is megszólaltat, például Wittner Máriát, akivel személyesen beszélgetett Budapesten. Jó látni, hogy egy olyan amerikai gondolkodó, mint Rod Dreher, a jelen történéseit Európa történelmének tanulmányozása által akarja megértetni honfitársaival, és olyan szerzőkhöz nyúl, akiket csak a hidegháború idején vettek a kezükbe amerikai értelmiségiek, például a kötet címét inspiráló Alekszandr Szolzsenyicint, Czesław Miłoszt vagy Václav Havelt.