Egy budai villa megdöbbentő titkai – ahol az ÁVH embereket kínzott
Kísérteties, megrázó részletek tárulnak fel, egy diktatúra működésének legmélyebb bugyrai.
Az újbaloldal előszeretettel sajátítja ki a globalizáció kritikáját, pedig az se nem új, se nem baloldali. A csiphiány és az elszálló élelmiszerárak mind ugyanarra emlékeztetnek minket: a megoldás a helyi közösségekben van.
Az „antiglobalista” szócskáról a jól értesült szerkesztőségekben két dolgot szokás tartani: tőről metszett posztmodern törekvést jelöl, amely eredendően baloldali. Egyik sem igaz. Kiváló bizonyíték erre, hogy pontosan huszonöt éve jelent meg a The Case Against the Global Economy (érvek a globális gazdaság ellen) című esszégyűjtemény, konzervatívok és környezetvédők profetikus összefoglalója arról, amit az áruhiány és az ellátási láncok válságának napjaiban mindannyian a bőrünkön érzünk. A szerzők közt olyan neveket találunk, mint Wendell Berry, Kirkpatrick Sale és Herman Daly; írókat, akik már azelőtt az emberi léptékhez való visszatérést hirdették, hogy az Antifa vagy az Extinction Rebellion megszületett volna. S amíg napjaink aktivizmusa magamutogató és végső soron eredménytelen performanszokban teljesedik ki, ez a negyedszázados kötet konkrét receptet ad a változáshoz: a demokrácia, az élelmiszer-ellátás és a környezetvédelem lokalizációját.
Könyvünk diagnózisa mai szemmel a legkevésbé sem tűnik provokatívnak. A globális gazdaság aláássa szabadságunkat, biztonságunkat és jólétünket, nem utolsósorban elpusztítja a bolygót. Felülírja a helyi kultúrákat, töredezetté teszi a közösségeket, felszámolja a demokráciát.Nagyvállalatok kezében összpontosítja a hatalmat, és destabilizálja az éghajlatot. A globalizációnak léteznek jó oldalai, ám a csaknem kizárólagos hajtóerő a növekedés iránti buzgalom – mindannak a félresöprése, ami lassítja az anyagi gyarapodást.