Közös kasszát akar majd az új német kormány?

Dobozi Gergely és Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

Könnyen lehet, hogy 2021. szeptember 26-ára úgy emlékezünk majd, mint a napra, amelyen a németek döntöttek az európai integráció jövőjéről. A szövetségi választásokon a Német Szociál­demokrata Párt (SPD) kerekedett felül. Miért bír ekkora jelentőséggel az SPD kancellárjelöltjének a személye és politikája az Európai Unió egészére nézve? A válaszért érdemes 2020 tavaszáig visszamenni. Ekkor dőlt el ugyanis Brüsszelben, hogy a koronavírus-világjárvány gazdasági kártételeire a megoldás egy több mint 800 milliárd eurós helyreállítási alap lesz (Next Generation EU). Az Európai Bizottság szerint ennek megfelelően a covid utáni Európa „zöldebb, digitálisabb és ellenállóbb lesz, és felkészültebben nézhet szembe a jelen és a jövő kihívásaival”. A Next Generation EU valójában egy hitelalap, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke történelmi jelentőségűnek nevezett. A konstrukcióval ugyanis az Európai Unió egésze köteleződik el egy tetemes összegű hitelfelvétel mellett.

Elemzőktől, de magától Scholztól is hallhattuk már, hogy mindaz, ami a kontinensen napjainkban történik, kísértetiesen hasonlít az Egyesült Államokban a 18. század végén lejátszódó folyamatokra. A Next Generation EU és az egykori amerikai pénzügyminiszter, Alexander Hamilton szövetségi szintű eladósodási javaslata közötti párhuzamra gondolnak. Hamilton azt javasolta ugyanis, hogy az amerikai függetlenségi háború után felhalmozott adósságot az USA államai nevében a szövetségi szint vállalja magára, nagyot lépve ezzel az Egyesült Államok pénzügyi föderalizációjának irányába.

A közös hitelfelvétel hamiltoni pillanatként vonult be a történelemkönyvekbe az államépítés szempontjából vizsgált történelmi jelentősége miatt. A Next Generation EU sem elsősorban az összege miatt tekinthető történelminek: a Brüsszel által koordinált folyósítás és visszafizetés az EU lekötelezettjévé teszi az összes tagállamot.

A helyreállítási eszköz ötlete részben a kancellári posztról távozó Angela Merkelhez köthető, részben pedig Emmanuel Macron francia elnökhöz. Merkelék javaslatával a föderalizmus érzékelhetően „betette lábát az ajtórésbe”, jóllehet a teljes költségvetési unióhoz az Európai Unió alapszerződéseinek módosítása – tehát minden tagállam hozzájárulása – szükséges. A választáson győztes szociáldemokraták kancellárjelöltje azonban Merkelnél sokkal nyíltabban fogalmaz a történelmi uniós hitelfelvétellel kapcsolatban. „Az Európai Uniónak megvan a cselekvéshez szükséges fiskális képessége. Ez pedig – úgy vélem – az Európai Unió valódi pillanatát jelentheti. Meggyőződésem, hogy az Európai Unió hamiltoni pillanatát éljük.” Persze nyitott kérdés még, hogy milyen koalíció áll fel Németországban. Az e téren korábban esélyesnek tekintett Zöldek például nem győz elég érvet felsorakoztatni egy fiskális unió, vagyis a Brüsszelből koordinált költségvetési politika mellett.