Németország választott – Hogy mit, ő sem tudja pontosan

Számos nagy horderejű kihívásnak kellett megfelelnie Angela Merkelnek kancellársága tizenhat éve során nemcsak Németországban, de az Európai Unió de facto vezetőjeként a kontinensen is. Hitelválság, majd az abból kialakuló eurózóna-válság, krími konfliktus, migrációs krízis, brexit, koronavírus-válság. A tizenhat évből tizenhárom európai szinten inkább volt permanens válságkezelés, mint stabil építkezés vagy valamilyen vízió felvázolása.

Egy kihívásnak azonban nem tudott megfelelni a kancellár – ez a múlt vasárnapi eredmények alapján nyugodtan kijelenthető –, ez pedig a megfelelő utód kiválasztása. Vasárnap óta tudjuk, hogy Armin Laschet megkérdőjelezhető választás volt Merkel és a CDU részéről. Nemhiába nem ő volt az eredeti jelölt, csakhogy Annegret Kramp-Karrenbauer bő kétévnyi főtitkárságot követően lemondott a párt vezetéséről és ezzel kancellárjelölti ambícióiról is.

A fent említett, egész Európát érintő válságokból Németország sem földrajzi elhelyezkedését, sem uniós gazdasági erejét tekintve nem maradhatott ki. Ezért is lett a német politika és személy szerint Merkel álláspontja az elmúlt bő egy évtizedben igazodási pont számos tagállam számára.

Merkel kancellársága jól indult, a hivatalba lépése előtti évben tíz taggal bővült az Európai Unió, többek között Németországgal határos és a német gazdasági érdekszférába zökkenőmentesen illeszkedő új tagállamokkal. A 2000-es évek német gazdasági csodája, illetve a szocialista Gerhard Schröder munkaerőpiaci intézkedései – amelyekbe belebukott – is segítették az új kancellárt. Alappillérei az erős gazdasági növekedés és a rugalmas munkaerőpiac voltak.

Ehhez képest a tizenhat évnyi kancellárság úgy ért véget múlt vasárnap, hogy történelmi mélypontra zuhant a CDU–CSU támogatottsága. A már jó ideje tartó tendencia lassú eljelentéktelenedést, kiüresedést hozott, amelynek végén középpárti státuszba került a szövetség.