Budapest volt a világ lovasfővárosa

2021. szeptember 08. 12:48

Ötven év után újra Budapesten rendezték a négyesfogathajtó-Európa-bajnokságot. Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség és az Eb szervezőbizottságának elnöke a fogathajtás ünnepéről, öccse visszatéréséről és a sportág alapjait lerakó Fülöp hercegről beszélt lapunknak.

2021. szeptember 08. 12:48
null

Bánfalvi Szabolcs interjúja a Mandiner hetilapban.

Budapesten rendezték meg az első négyes­fogathajtó-Európa-bajnokságot 1971-ben, majd 1981-től 2010-ig szünetelt a kontinenstorna. Ön javasolta az újraindítását a Nemzetközi Lovasszövetségnek. Hogyan sikerült elérni?
Az Eb-t azért vették le a fogathajtás versenyprogramjából, mert zömében európai sportág, és szinte ugyanaz a mezőny indult a világ- és Európa-bajnokságokon. Csak vb-t rendeztek 1981 után, mégpedig kétévente. A javaslatom lényege az volt, hogy az Eb-vel minden évben meg tudják mutatni magukat a fogathajtók legalább egy rangos versenyen, így 2011 óta felváltva tartanak világ- és Európa-­bajnokságot. Java­soltuk ezt az egyes- és kettesfogat­hajtás szak­­ágnak is, egyelőre azonban csak a négyesfogathajtásban ért célba ez a törekvésünk. Ennek kapcsán nyílt arra lehetőség, hogy megpályázzuk az idei Európa-bajnokságot. Fontos volt nekünk az ötvenéves jubileum, hiszen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Budapestről indult el ez a csodálatos sportág 1971-ben. Akkoriban Fülöp edinburgh-i herceg volt a Nemzetközi Lovas­szövetség elnöke, jó kapcsolatot ápolt a magyarokkal, közösen alkották meg azt a szabályrendszert, amellyel életre hívták az Eb-t. Innen indult a nemzetközi és a magyar fogathajtás sikerpályája. Az elmúlt évtizedekben több mint száz világ- és Európa-bajnoki érmet szereztek a magyarok, többségében aranyérmet. Ez az egyetemes magyar sporttörténelemben is jelentős teljesítménynek számít.

2010-ben már tervben volt, hogy 2021-ben Budapesten rendezik majd az Eb-t?
Nem, de ez különleges pályázat volt. 1971-ben – milyen érdekes – a vadászati világkiállítás része volt az Európa-bajnokság, és amikor az idei vadászati világkiállítás gondolata megszületett, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megkeresett, hogy tegyünk egy rangos lovas eseményt a rendezvény mellé úgy, mint ötven éve. Ekkor megpályáztunk egy öt szakágra vonatkozó Eb-t: négyesfogathajtás, lovastorna, díjugratás, díjlovaglás és paradíjlovaglás számokkal. Mivel az olimpia és a paralimpia átkerült 2021-re, az utóbbi három szakág versenyét kivették a programból, a négyesfogathajtó-Eb rendezési jogát viszont elnyertük, sőt végül lovastornában világbajnokság rendezésére kértek fel minket. Ez augusztus 26. és 29. között zajlott le, így ebben a két hétben Budapest a világ lovasfővárosa lett.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke és Kovács Zoltán kormánybiztos érkezik az Európa-bajnokság megnyitójára a Kincsem Parkban szeptember 1-jén. <br> Fotó: MTI / Illyés Tibor
Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke és Kovács Zoltán kormánybiztos érkezik az Európa-bajnokság megnyitójára a Kincsem Parkban szeptember 1-jén.
Fotó: MTI / Illyés Tibor

Fülöp edinburgh-i herceg, aki világbajnok fogathajtó volt, mindig elismerően beszélt a magyarokról, a nemzetközi fogathajtás út­­­törő­i­­nek nevezett minket. Valószínűleg most ő is büszke lenne.
Nagy veszteség a halála. Tavalyelőtt könyvet írtunk az öcsémmel, és büszkék vagyunk, hogy Fülöp herceg örömmel vállalta az előszó megírását, hatalmas megtiszteltetés! Sokat tett a fogathajtásért, az ő szerepvállalásának köszönhetően roppant népszerű sportág lett a lovassportok között, és a királyi családot szorosan követő médiumok révén a figyelem középpontjába került. Windsorban minden évben megrendeztek egy nagy hagyományú, rangos versenyt roppant elegáns körülmények között. Fülöp maga is számos versenyen indult, és aktív szerepet vállalt a szervezésben. A sportág alapjait tette le.

Lázár Vilmos. <br> Fotó: Trenka Attila
Lázár Vilmos.
Fotó: Trenka Attila
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!