Nem csak fal és torony!

Az első magyar király kapcsán mindannyian megtanultuk, hogy templomokat építtetett, püspökségeket és apátságokat alapított, s hogy államalapító munkájának megmaradásunk szempontjából, ha lehet, még fontosabb része volt mindez, mint a közigazgatás alapjait képező vármegyerendszer kialakítása. Szent István nem rövid távon gondolkodott, ha így tett volna, alkalmazkodik a magyarok pogány világnézeti mainstreamjéhez, és nem hirdeti a keresztény tanokat. De őt igazi államférfiként, hitből élő keresztényként a magyar nemzet hosszú távú megmaradásának célja vezérelte, ez lebegett a szeme előtt, amikor – akár a korabeli magyarok ellenében is – véghez vitte akaratát.

Ma, ezer évvel később, mintegy tíz év alatt egy hasonlóan pogány korban Kárpát-medence-szerte több mint 3000 templom újult meg, és több mint 130 Istennek szentelt ház épült. Ez folytatódik idén, amikor 25 milliárd forintot különít el a magyar állam a Gazdaságvédelmi Alapból, s ennek köszönhetően újabb 1800 templom újul meg, köztük 1400 az anyaországban, 400 pedig a határon túl. Pénzkidobás mindez, vagy a legfontosabb befektetés a jövőbe, a közösségbe és az emberi lélekbe?

A kormányzati döntést rögzítő tavaszi hírrel kapcsolatban ilyesmiket olvashattunk a magyar média – alapállás szerint kormányellenes – cikkeiben: képmutatás, lopás, aljasság, farizeus, sátánfajzatok. A közösségi média platformjain pedig efféle állítások hangzottak el: „nincs ennél haszontalanabb dolog, mert a felújított templomok nem termelnek pénzt”, „az emberek kapjanak pénzt, ne templomokat meszeljenek”, „ha a keresztény egyházak kicsit is komolyan vennék a Bibliát, vissza kellene a pénzt utasítaniuk”, „ez az egész istentelen, antikrisztusi, ördögi és sátáni cselekedet, csak az emberek megtévesztése, a lelkiismereti elnyomás és a leuralás a cél”.