Ezek a cégek és hálózatok irányítják a világgazdaságot

Nagy Márton írása a Mandiner hetilapban.

A hálózatkutatás módszerei ismeretlen kapukat nyitottak ki a gazdaságtudományokban is: a világgazdaság hálózatának felrajzolásával a tudósok egyre újabb felfedezéseket tesznek, amelyek alapjaiban változtathatják meg a gazdasági rendszerünkről alkotott képet. Az utóbbi tíz évben nemcsak az derült ki, hogy cégek egy porszemnyi csoportja hatalmas befolyással bír a világgazdaságban, de a kutatók mára azt is feltárták, hogy a világ néhány kormánya is igazi nagyhalnak számít, ha gazdasági befolyásról van szó, és még egy gazdasági világválság is kevés ahhoz, hogy a meglévő struktúrákat átrendezze. Az eredményeket persze érdemes visszafogottan szemlélni: bár sokan globális összeesküvést és a háttérhatalom lelepleződését vélik felfedezni a pénzügyi hálózatokról szóló tudósításokban, valójában sokkal inkább organikusan kialakult rendszerről van szó, amelynek a feltárása segíthet a gazdaság működésének jobb megértésében.

2011. szeptember 17-én emberek ezreiben fogalmazódott meg egyszerre az az érzés, hogy a Wall Streetről irányított, világgazdasági rendszernek hívott valami nem más, mint egy dollármilliárdos aprócska elit játszótere. Az Occupy Wall Street mozgalom tüntetői hamar elfoglalták a Zuccotti Park területét, és a „Mi vagyunk a 99%” jelszavával tüntettek a leggazdagabbak és az átlag­emberek közti hatalmas jövedelmi egyenlőtlenségek és egyes gazdasági szereplők túlburjánzó hatalma ellen. 

A mozgalom üzenete hamar visszhangra talált a világ több országában, hiszen a 2008-as világgazdasági válság okozta kilátástalanság még erősen éreztette hatását az emberek mindennapjaiban. Habár a tüntetések idővel elcsendesedtek, egy dologra jól ráéreztek a tiltakozók: a világgazdaság középpontjában egy kevés szereplős, de igencsak befolyásos cégháló áll.
James B. Glattfelder és svájci kutatótársai 2011-ben megjelent tanulmányukban először alkalmazták a hálózattudományok eszközeit a világszintű céges kapcsolatok vizsgálatára. Az eredmények bombaként robbantak be a hír­adásokba: a 2007-es adatok szerint egy erősen összefonódott, 1318 vállalatból álló céghálózat sokféle érdekeltségén keresztül a világgazdaság működési bevételeinek 80 százalékát felügyelte. Ezen belül pedig a 147 transznacionális vállalatból álló belső mag önmagában a gazdaság 40 százaléka felett bírt kontrollal. A középpontban olyan cégeket találunk, mint a Barclays, az Axa, a J. P. Morgan vagy éppen a The Vanguard Group.

Csokornyakkendőben állnak a világgazdaság hátterében

A témába vágó kutatások eredményeinek megértéséhez először is egy hálózatelméleti alapfogalommal, a csokornyakkendő-topológiával kell megismerkedni. Ez a komplex hálózatok olyan sajátos felépítése, amely a természetben gyakorta előfordul, és mint feltárták, a vállalatok közti tulajdonviszonyok világszintű rendszere is ezt a struktúrát követi. A csokornyakkendő középső részében található az úgynevezett mag, ahol a hálózat elemei közvetve vagy közvetlenül oda-vissza kapcsolódnak egymáshoz. A masni bal oldali részét bemenetként szokták megnevezni: az itt elhelyezkedő társaságok – maradva a vállalatok tulajdonviszonyainál – érdekeltséggel bírnak a mag cégeiben, de ez fordítva nem igaz. Ezzel párhuzamosan a jobb oldalon levő vállalatokban pedig a mag cégei tulajdonosok. Emellett vannak még úgynevezett csövek és nyúlványok is, amelyek a csokornyakkendő nyak körüli részének felelnek meg: ezen keresztül a bemeneti és a kimeneti oldalon levő cégek állnak egymással tulajdonviszonyban.

Ennek fényében már sokkal inkább érthető, mit is fedeztek fel 2011-ben a kutatók az Orbis vállalati információs rendszer 2007-es adatait vizsgálva. A körülbelül 43 ezer transznacio­nális vállalatot tartalmazó mintából 1318 volt az, amely a csokornyakkendő magjába tartozott. Ezek önmagukban teszik ki a világgazdaság jövedelmeinek 20 százalékát, amihez még hozzájön az a 60 százalék, amelyre a mag cégei a kimeneti oldalon levő vállalatok tulajdonlásával bírnak befolyással. A magon belül pedig a kutatók felfedeztek egy még szorosabb összefonódást: 147 cég abban tér el a mag többi részétől, hogy oda-vissza csakis maguk közt tulajdonolják egymást.

Az eredményekkel kapcsolatban akkoriban számos kutató megszólalt. George Sugihara, a Scripps Oceanográfiai Intézet komplex rendszerekért felelős szakértője, a Deutsche Bank korábbi tanácsadója azt mondta, hogy az ilyesféle struktúrák gyakoriak a természetben – azaz sokkal inkább van szó a gazdasági rendszer szabályai alapján kialakult hálózatról, mintsem világszintű összeesküvésről. Emellett Glattfelder szerint az eredmények segíthetnek megérteni gazdaságunk gyenge pontjait, mivel egy ennyire szorosan összekapcsolt rendszerben ha bármelyik szereplőt sokkhatás éri, az hamar tovaterjed a többiekre is. A svájci tudós ennek kapcsán felvetette: lehet, hogy világszintű trösztellenes intézkedésekre lenne szükség, hogy megakadályozható legyen az ilyesféle túl szoros összekapcsolódás.

Mindez annyira újszerű megközelítésnek számított akkoriban, hogy sokan politikai indítékot véltek felfedezni mögötte, és megkérdőjelezték a kutatás tudományos hitelességét. Sőt, Glattfelder 2019-ben azt is elmondta, hogy a tanulmányról megjelent cikkek közzététele után ő és a családja halálos fenyegetést kapott. „Remélem, ti rohadékok, hogy halálra kínoznak benneteket, miután a gyerekeiteket a szemetek előtt ölik meg” – írta a közgazdásznak egy névtelen levélíró, aki már az ímélje megszólításában is komcsi mocsoknak nevezte a tudóst. Ma már azonban egyértelmű, hogy Glattfelder sajátos módszere igazi áttörést jelentett – ezt mi sem igazolja jobban, mint hogy a témában számos további tanulmány jelent meg az elmúlt években.

A mögöttes struktúrák továbbra is megvannak

Arról már 2011-ben képet kaphattunk, hogy közvetlenül a pénzügyi válság előtt, 2007-ben hogyan működött a világgazdaság gigantikus hálózata. Arról viszont egészen 2019-ig nem voltak tudományosan alátámasztott ismereteink, hogy a hatalmas sokkhatás hogyan rendezte át az addigi struktúrákat. Lényegében sehogy. Bár az, hogy mely cégek tartoznak az igazán nagy befolyású magba, némileg megváltozott, a mögöttes struktúra gyakorlatilag változatlan maradt.

James B. Glattfelder és Stefano Battiston 2019-es kutatása lényegében a fentebb már ismertetett eredmények megtoldását jelentette az idődimenzió beemelésével. A kutatók a 2007 és 2012 közötti adatokat vizsgálták annak érdekében, hogy feltárják, milyen hatással volt a 2008-as válság a tulajdonviszonyok alapján felrajzolt gazdasági hálóra. Megállapították, hogy a csokornyakkendőben található vállalatok bevételei lényegében végig azonos hányadát tették ki a világgazdaságnak. Lényegi változás egyedül 2008–2009-ben történt: a bemeneti oldalon levő cégek száma 40,26, a magban elhelyezkedők száma pedig 26,37 százalékkal csökkent. Ezek a vállalatok azonban nem tűntek el: javarészt átkerültek a kimeneti oldalra és 
a csövekbe. A kutatás szerint ez arra utal, hogy a válság hatására e cégek elvesztették a közvetett kapcsolataikat a magban levő vállalatokkal.

Emellett a kutatók bevezették az úgynevezett befolyásindexet is, ami azt méri, hogy egy adott vállalat potenciálisan mekkora érték felett rendelkezik befolyással. Ez ráadásul cégek csoportjára is értelmezhető, azaz minden eddiginél jobban felfedhetők a hálózatban megbúvó erőközpontok. A kutatók ezzel még inkább alátámasztották a korábbi feltételezéseket: a bemeneti részben található vállalatok együttesen a világgazdaság működési bevételeinek egynegyedére voltak befolyással, a mag cégei pedig egyötödnyi jövedelem felett diszponáltak. Ami viszont igazán megdöbbentő lehet, hogy a szuperbefolyásos központi cégek – amelyek a tanulmányozott társaságok kevesebb mint 0,0009 százalékát teszik ki – a világgazdaság bevételeinek egyhatodát tudták irányítani. Ráadásul az arányszámok a vizsgált időszak alatt lényegében azonosak maradtak.

A fentiek mellett érdemes még kitérni a legbefolyásosabb szereplők listájára is. Ebből a kutatók szerint annak a története sejlik fel, hogy a 2008-as krach hatására az addig jelentős befolyású európai bankok elvesztették pozícióikat, és a helyüket leginkább amerikai eszközkezelő cégek – mint például a BlackRock – vették át. Továbbá az is figyelemre méltó, hogy egyre több ország kormánya egyre előkelőbb pozíciókban tűnik fel a legbefolyásosabb pénzügyi szereplők listáján.

Valójában mégiscsak a kormányok mozgatják a szálakat?

A fenti eredmények fényében talán mindenki számára egyértelművé vált, hogy a Glattfelder és Battiston által bevezetett befolyásindexszel mérve kétségkívül a pénzügyi óriások bírnak a legnagyobb potenciális erővel a gazdasági szereplők közül. Ezt a felismerést tovább erősíti egy 2021-ben közzétett kutatás, amely szektorális bontásban vizsgálta, hogy milyen súllyal vannak jelen a szereplők a csokornyakkendő-­struktúra egyes részeiben. Az eredmények egészen átlagosnak hathatnak első ránézésre, mivel a legtöbb gazdasági ágazat nagyjából egyforma arányban képviselteti magát az egyes részekben. Egy kivétel van csupán: a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek a bemeneti rész vállalatainak 56, a mag cégeinek 67,5 százalékát teszik ki.
És hogy ki vezeti a legbefolyásosabbak toplistáját? Nem más, mint a Kínai Népköztársaság kormánya, amelyet közvetlenül Norvégia követ. Melléjük befért a top 20-ba a Dél-afrikai Köztársaság (5.), Oroszország (8.), Franciaország (17.), Dél-Korea (18.) és Szingapúr (19.) kormánya is. Az viszont ezen index esetében is igaz, hogy csupán a potenciális befolyásolási képességet méri, nem biztos, hogy az adott szereplő élni is tud vele.

A fentiek alapján látható, még messze vagyunk attól, hogy teljes bizonyossággal megmondhassuk, mely szereplő milyen befolyással bír a világgazdaság rendkívül komplex hálózatában. Arra azonban remekül rávilágítanak a hálózat­elméleti megközelítésű közgazdasági vizsgálódások, hogy egyáltalán nem minden úgy működik a valós gazdaságban, mint ahogy az ismert modellek sugallták korábban.

A vállalatok és a kormányok egy kis részének meglepően nagy befolyása van a teljes világgazdaságra, méghozzá a köztük fennálló, nem mindig jól látható, bonyolult tulajdonosi hálózat miatt. Ennek a ténynek a megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő gazdaságpolitikát folytassanak a világ országai, hiszen a jelenlegi közgazdasági-politikai szabályrendszer eredményeképp és keretei közt jöttek létre a mostani struktúrák. A komplex rendszerek pedig komplex kérdések elé is állítanak bennünket. Vajon szükséges például valamilyen módon gátat szabni a túlzott globális hálózatosodásnak, ha az rendszerszintű kockázatot hordoz magában? Vajon kellenének globális szintű trösztellenes intézkedések? És vajon mi egyáltalán a megfelelő módja a mindinkább összefonódó világgazdaságban a befolyás mérésének? Aki ezekre a kérdésekre választ tud adni, alapvetően hozzájárul majd napjaink gazdasági rendszerének megértéséhez.

Nyitókép: MTI / EPA / Justin Lane