Mémháború

Új sztárja van a frappáns, vitára ingerlő politikai megfejtő bestsellerek közel három évtizede virágzó műfajának. Samuel Huntington (a civilizációk összecsapása), Francis Fukuyama (a történelem vége), Thomas L. Friedman (a világ lapos) után az illető most először nem amerikai. Ettől a kis „hibától” eltekintve Bruno Maçães csaknem predesztinálva van a szerepre: a nagy felfedezőiről híres Portugália korábbi Európa-minisztere, aki már harvardi diákként magáévá tette az olvasóbarát angolszász dramaturgiát, és a washingtoni Hudson Intézet kutatójaként most ideje is van egy új „nagykép” össze­rakásához.

Maçães – aki idén szeptemberben a Brain Bar színpadára lép – tézisének lényege, hogy a képernyőalapú médiumok totális uralma okán a most kezdődő korszakban a teljes fikción, a múlt egyoldalú megváltoztatásán alapuló politikai virtualizmus uralja majd a nemzetközi kapcsolatokat. Szerinte a szocializmus azért népszerű a nyugati országok fiataljainak körében, mert a szélsőbaloldal sikeresen cserélte fel a termelési eszközök (means of production) birtoklása iránti vágyat a termelési mémek (memes of production) dominanciájáért vívott küzdelemre. A technológia további fejlődésével a virtuális politizálás hatalmának csak a képzelet szab határt. „Maga a woke mozgalom is puszta virtualitás. A baloldal mára minden ambícióját maga mögött hagyta a társadalmi rendszerek valódi átalakítására. Amivel foglalkozik, egyszerű színházi performansz, a fejlődés fogalma köré szervezett valóságshow, amelyben a nézőre is konkrét szerepet osztanak. Hogy mennyire nem forradalmi mindez, azt kiválóan mutatja, hogy az egész előadás tökéletesen illeszkedik a nagyvállalatok politikájához.”