Egy új időszámítás elé

Ha a 2019-es év végén egy pillanatképet, egy „nagytotált” készítettünk volna Magyarországról, akkor örömmel – de nem túlzott megelégedettséggel – állapíthattuk volna meg, hogy az ország történelmi perspektívából az utóbbi idők legsikeresebb évtizedét tudhatja maga mögött. A költségvetés helyzete stabil, a munkanélküliség alacsony volt, a GDP-növekedésben hazánk az ötödik helyet foglalta el az uniós országok rangsorában. Folyamatosan nőtt a reálkereset – 2018-ról 2019-re például több mint 7 százalékkal –, és tíz év alatt 8,5 százalékponttal csökkent az adóék, vagyis a munkára rakódó közterhek mértéke. A házasságkötések száma rég látott magasságba emelkedett, a válások és az abortuszok száma pedig csökkent. A termékenységi arányszám nőtt – ha ez nem lett volna, több mint 120 ezerrel kevesebb gyermek jött volna világra 2010 óta, ami Nyíregyháza vagy Győr lélekszámának felel meg. A magyar irányítású cégek termelékenységének növekedése 2016-tól kezdve meghaladta az uniós átlagot, az évtized végén pedig az egész régiót vizsgálva Csehország után Magyarországra érkezett a GDP arányában a legtöbb külföldi működő tőke.

És jött a járvány
2020 márciusára azonban egyértelművé vált, hogy a koronavírus-járvány eléri a világ minden országát, így hazánkat is. Ekkor a rég nem érzett bizonytalanság és félelem is visszaköltözött a mindennapjainkba.

A járványt komplex válságként kellett felfogni. Természetesen a fontossági sorrendben a legelső helyen a magyarok életének megvédése áll, ám az egészségügyi védekezés és az ellátórendszer felkészítése mellett a gazdasági következmények kezelését is idejekorán el kellett kezdeni. Vissza­tekintve egyértelmű, hogy a védekezés sikere végig a magyarok fegyelmezettségén állt.

Másfél évnyi krízis után a válságkezelésben két úton lehet elindulni. A rossz megoldás az úgynevezett helikopterpénz. Az elnevezésből kiválóan megmutatkozik a meghatározás is: a kormányzat nagy mennyiségű pénzt – jellemzően egyszeri juttatások vagy rendszeres segélyezés formájában – juttat közvetlenül a lakossághoz. Ez elsősorban azért rossz megoldás, mert nem ad valódi felhajtóerőt a gazdaságnak. Ezzel szemben van egy másik út, amit Magyarország is követett: az adócsökkentés és a beruházásösztönzés politikája. Mindez egy immár több mint egy évtizede sikeresen alkalmazott recept. A két pillér filozófiai alapja a következő: a jobboldal bízik az emberek józan ítélőképességében, vagyis azt tartja fontosnak, hogy a jövedelmük lehető legnagyobb hányadáról dönthessenek szabadon, és inkább a gazdasági környezet teljesítményét igyekszik javítani. Ezzel szemben a baloldal hagyományosan úgy gondolkodik, hogy ő jobban tudja, hogy az emberek mire költsék a pénzüket. Vagyis jobb helyen van az államnál, mint a zsebükben. Mit jelent ez a számok tükrében? Magyarországon 2009-ben a GDP-hez viszonyított újraelosztási hányad 51,4 százalék volt, ez tíz évvel később 46,1 százalék lett. A gazdaságvédelmi intézkedések részeként a koronavírus elleni védekezés során is mintegy 1000 milliárd forintnyi adócsökkentést hajtottunk végre: egyebek mellett megfeleződött az iparűzési adó, és kisebb lett a munkavállalók által fizetendő szociális hozzájárulási adó mértéke is, ráadásul jövő évtől a 25 év alattiak mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. A gyermeket nevelő szülők pedig egyszeri visszatérítés formájában a 2021-ben befizetett szja-jukat is visszakapják, feltéve, hogy jövőre a gazdasági növekedés mértéke eléri az 5,5 százalékot – a nagy nemzetközi szervezetek előrejelzése szerint erre minden lehetőség meg is van. Év eleje óta ismét 5 százalék a lakásépítés áfája, a vállalkozásoknak pedig jövőre már nem kell megfizetniük a szakképzési hozzájárulást sem.

Ezzel párhuzamosan az eltelt évtizedben sikert hozó fegyvert, a beruházásösztönzést is csatasorba állítottuk. A válság utáni igazi felhajtóerő: a növekedés, a munkahelyek és a versenyképességi fordulat ugyanis ebből következhet. A beruházási ráta már 2020-ban dobogós helyen állt uniós összehasonlításban, az állami beruházások rátája tavaly a GDP 6,4 százalékát tette ki, amivel Magyarország a nehéz év ellenére is az EU élére tört (az uniós átlag 3,3 százalék volt). Idén és jövőre ez a szám még inkább nőni fog, hiszen a gazdaságvédelem javára a 2021-es költségvetésben a GDP 12 százalékára rúgó átcsoportosítás történt; jövőre ez az összeg várhatóan el fogja érni a GDP 13 százalékát. A válság hónapjaiban is sikerült tehát több pénzt hagyni az embereknél. A beruházásösztönzés megfontolt gazdaságpolitikai gondolkodásra vall, a mostani helyzet valódi tanulsága azonban az, hogy Magyarország ellenálló képességét kell tovább növelni.

Nem ér véget a bizonytalanság
A válságok és az általuk okozott bizonytalanság korszaka ugyanis nem zárul le. Geopolitikai feszültségek, a globális hatalmi központok között zajló erőátrendeződés, a nemzetközi gazdaság sérülékenysége, az újabban zajló ipari forradalom kiszámíthatatlan hatásai, az erősödő népvándorlás, az egyre erőszakosabban terjeszkedő szélsőséges ideológiák, az újra és újra támadó járványok, a természeti katasztrófák formájában jelentkező klímaváltozás mind-mind olyan jelenség, amelyről immár nemcsak a tévéhíradóban hallunk, hanem bekopogtatnak a mi ajtónkon, és átrendezik a mi életünket is. Be kell látnunk, hogy a koronavírus-járvány után sem vonhatunk cezúrát, hiszen a világ nem fog visszatérni a régi kerékvágásba.

Ahogy arra már utaltunk, a koronavírus-járvány a nemzetközi politikai rendszerben zajló változásokat is felgyorsította. A hidegháború utáni időszak a pax americana korát hozta el. Hosszú évek óta látszik már azonban annak a jele, hogy a liberális nemzetközi rendszert fokozatosan az érdekvezérelt nemzetközi rendszer váltja fel. Ezt a változást a pandémia csak még nyilvánvalóbbá tette. Ebben az új rendben (vagy világrend nélküli rendben) a nemzeti érdek nem egy, hanem a legfontosabb szempont a nemzetközi kapcsolatokban. Nem számíthatunk arra, hogy egyetlen domináns blokk fogja uralni a világpolitikát. Az utóbbi húsz-­harminc évben ugyanis számos versenyképes állam épült fel, ezen országok pedig szintén szövetségi rendszereket és befolyási övezeteket építenek. Az ilyen blokkok között a kelet-közép-európai térség – és a blokk motorjaként a visegrádi együttműködés – is helyet követel magának. Térségünk nem csupán Európán belül, hanem a világban is példaértékű alternatívát tud felmutatni. Egyetlen domináns blokk hiányában maga a blokklogika is enyhülni fog: az országok akár egy szövetségi rendszeren belül is versengenek egymással, és együttműködnek korábban riválisnak gondolt tömbökkel is.