A Nyugat sikerének kulcsa, hogy a kereszténység egységbe szervezte az izraelita és a görög hagyományt, és megszületett az etika, a 20. század azonban elvette a célt az emberektől, most ennek helyén tombol a hedonizmus – állítja az ortodox zsidó ügyvéd, akit a szólásszabadság nevében tuszkoltak le a pulpitusról.
2016 telén Ben Shapiro fiatal ügyvéd, az amerikai jobboldal ragyogó intellektuális és retorikai képességekkel megáldott véleményvezére előadni érkezett a Kaliforniai Állami Egyetemre, beszédének meghirdetett címe ez volt: Amikor a sokszínűség problémává válik. Azonban azzal szembesült, hogy szélsőbaloldali diákok egy csoportja elbarikádozta az eredetileg szabad véleménycserére szolgáló épületet, sem őt, sem közönségét nem engedve az auditóriumba. Shapiro így is belekezdett előadásába, ám szirénákkal próbálták belefojtani a szót, hogy aztán a fizikai biztonságát megóvandó egy rendőrkonvojnak kelljen kimenekítenie a kampuszról. Az orosz és litván felmenőkkel rendelkező, ortodox zsidó Shapiro ekkor döntötte el, hogy könyvet ír a nyugati civilizáció lényegét fenyegető kulturális veszélyről. A történelem jobb oldala most magyarul is megjelent, s időszerűbb, mint valaha.
Száz éve írnak a Nyugat válságáról. Biztos, hogy nem csak a kultúrpesszimisták rögeszméjéről beszélünk? Felvezetőjében Shapiro amerikai és európai statisztikák sokaságára támaszkodva vezet végig bennünket a politikai megosztottság, a depresszió, a válások, a droghasználat tartósan növekvő számain – mindez higgadt diagnózis tehát, nem szemfényvesztés. Hipotézise szerint a bajok forrása az, hogy a Nyugat lelkesen fűrészelni kezdte saját tartóoszlopait, egyrészt a zsidó-keresztény értékeket, másrészt az észérveken alapuló vita ókori görög demokráciában gyökerező hagyományát – másként fogalmazva: a bibliai és az arisztotelészi etikát. Shapiro kompakt értelmezése szerint ugyanis e kettő harmóniája a nyugati civilizáció sikerének alapja, amit még a felvilágosodás forradalmi hevülete sem tudott megborítani. Igaz, a rossz tendenciák nem sokkal később elkezdődtek. Szerzőnk úgy látja, az Egyesült Államok már alapításától kacérkodott az értékek relativizmusával, a 20. század tragikus eseményei – kiemelten a második világháború, illetve a náci és kommunista terror – pedig szerte a nyugati féltekén kiszorították a nyilvánosságból mind az etikáról való gondolkodást, mind a jövőbe vetett hiten alapuló, optimista világképet. Utóbbi azért fontos, mert a közös célok eltűnése szükségszerűen vezet a tisztelet és empátia nélküli individualizmushoz, a hedonizmus és a materializmus rövid távú életfelfogásának elterjedéséhez.
Erkölcs van, de érdekek, vágyak, indulatok, hatalmi küzdelmek és más emberi nyomorúságok is léteznek, amelyeket nem lehet kiküszöbölni a világból. Szilvay Gergely írása.
Őszintén szólva az utóbbi időben már én is elbizonytalanodtam.
A világ a békét várja Trump elnökségétől. Sok minden mutat arra, hogy a béke nem irreális cél, noha természetesen egy ember nem csinál békét, mint ahogyan egy fecske sem csinál nyarat.
A Véletlenül írtam egy könyvet című új magyar családi mozi a megszokottól merőben eltérő módon és a Bauhaust megidéző látványvilággal beszél felnövésről, gyászfeldolgozásról, szeretetről.
Ha valami tanulsága van a múlt csütörtöki ügynek, az talán ez: biztonságunk, gyermekeink biztonsága nem természetes, hanem kivételes dolog. Kincs, amit nem tehetünk kockára. Veczán Zoltán írása.
A szakralitásban hiszek – vallja Száraz Miklós György. Az íróval kalandos életútjáról, világ körüli és lelki utazásairól, történelemről és jelenkorról, indíttatásairól és mai tűnődéseiről beszélgettünk.
Bosszant az a trend, hogy mostanában divatja lett a nemzetünk kigúnyolása, csúfolása, leszólása.
George Simion reakciójában azt írta: „a hatalom honatyái” gúnyt űznek a parlamenti procedúrákból, és azzal fenyegette őket, hogy hamarosan üt az ő órájuk”.
