Bajnokaink nyomában – a magyarok szereplése az eddigi nyári olimpiákon

Edvi László és Vámos Tamás írása a Mandiner hetilapban.

Vajon az I. olimpián versenyre jelentkezők gondolták, hogy bevonultak a történelembe? Sejtette a Műegyetem ifjú hallgatója, Hajós Alfréd, amikor a pireuszi öböl 11 fokos vizében elsőként érte el a célbóját, hogy nevét 125 év múlva is tisztelettel fogják emlegetni?

Ha ő nem utazik a görög fővárosba, akkor Bauer Rudolf neve lenne az övé helyén a magyar sporttörténelemben. Hajós Alfréd szerezte az első két olimpiai bajnoki címet Magyarországnak, Bauer csak a harmadikat, és nevét alig ismeri valaki.

1900-ban Párizsban Bauer Rudolf olyan messzire hajította a diszkoszt, mint senki a mezőnyből. Ráadásul egy ikonikus sportágban győzött, hiszen a diszkosszal vitézkedők már az ókori olimpiák történetében is nagy megbecsülést kaptak, s a világ egyik legismertebb szobra is egy ilyen sportembert ábrázol. Bauer egy gyönyörű sorozatot indított el, a mai napig további kilenc magyar atléta vehetett át olimpiai aranyérmet, Bauerrel együtt nyolcan dobó-, ketten ugrószámban.

1904-ben Saint Louisban Magyarország olyan statisztikát produkált, amely aligha múlható felül. A négy sportolóból álló küldöttség két arany-, egy-egy ezüst- és bronzéremmel jött haza. Halmay Zoltán az 50 és a 100 yardos úszószámot is megnyerte, és könnyen lehet, hogy csak azért nem diadalmaskodhatott 220 yardon is, mert 50-en újra kellett úsznia az aranyért, és nem ért oda a harmadik számának rajtjához. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében szolgáló aranyesélyes vívóinkat a főnökeik azzal az indoklással tartották itthon, hogy „megengedhetetlen, hogy a katonaság pódiumon mutogassa magát, és ezért belépőjegyet kérjenek”.

Az első vívóaranyra ezért 1908-ig kellett várnunk, amikor már nem csak katonatisztek állhattak a pástra. Ekkor indult el az a fantasztikus sikersorozatunk kardvívásban, amely az olimpiák történetében is különleges helyet foglal el. 1960-ig gyakorlatilag verhetetlenek voltak a magyar kardozók egyéniben és csapatban is. 1912-ben a legjobb nyolc között hét magyar küzdött. Eleinte Fuchs Jenő volt a legeredményesebb négy arannyal, aztán 1932-ban elkezdődött a legendás Gerevich Aladár uralkodása. Legeredményesebb olimpikonunk egyéniben 1948-ban nyert, 1932 és 1964 között rajta kívül kétszer győzött egyéniben Kárpáti Rudolf, egyszer-egyszer Piller György, Kabos Endre, Kovács Pál, Pézsa Tibor. 1960-ig a csapat is mindig győzött, így van Gerevich Aladárnak hét, Kárpáti Rudolfnak és Kovács Pálnak hat olimpiai bajnoki címe.

A londoni 1908-as játékokon a két kardvívóarany mellett a birkózó Weisz Richárd, 1912-ben Stockholmban a sportlövő Prokopp Sándor lett bajnok. Legközelebbi részvételünk alkalmával, 1924-ben Párizsban csak két aranyunk lett, 1928-ban Amszterdamban csúcsot javított a magyar küldöttség öt bajnoki címmel. Ebben van különleges szám is: dr. Mező Ferenc művészeti versenyben lett első Az olimpiai játékok története című irodalmi alkotásával. Bizony, néhány olimpián szellemi tevékenység jutalmaként is dobogóra lehetett állni. Építészetben, festészetben, szobrászatban, zenében és irodalomban írtak ki pályázatot az olimpiai bajnoki címért. E „sportágakban” az idők folyamán négy magyar érem született. Mezőhöz hasonlóan irodalomban állt a dobogóra, a harmadik fokára dr. Földes Éva. Manno Miltiades szobrászatban, Hajós Alfréd pedig építészetben lett ezüstérmes. Igen, arról a „bizonyos” Hajós Alfrédról van szó. Természetesen az e szakágakban szerzett érmek is benne vannak az összesítésben, Mező aranyérme a 14-es sorszámot viseli dicsőséglistánkon.