Őrlángok Argentínától Izraelig

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

„Értékközpontúan, de pártatlanul informálja Magyarország barátainak közösségét és a nyilvánosságot az országgal és a világban élő magyarokkal kapcsolatos eseményekről, eredményekről” – áll a Magyarország Barátai Alapítvány (Friends of Hungary Foundation) bemutatkozó szövegében; emellett célkitűzéseik között szerepel a hozzájárulás ahhoz, hogy „a világ Magyarországot és a magyarokat eredményeihez méltó elismerésben részesítse”. Az alapítványt Granasztói György történész jegyezte be 2011-ben olyan alapító tagokkal, mint Vizi E. Szilveszter akadémikus, Lámfalussy Sándor jegybankár vagy éppen báró Gelsey Vilmos befektetési bankár.

„A legfontosabb, hosszú távra szóló küldetésünk segíteni a magyar identitás megőrzését az anyaországon kívül élőknek és segíteni a közösségek összetartását, továbbá az információáramlást közöttük” – fogalmaz lapunknak Verseghi­-Nagy Miklós ügyvezető. Hozzáteszi, ennek csak egy része, hogy minden évben kitüntetik azokat, akik ezért a legtöbbet teszik egy-egy helyi közösségben. Idén az egyik díjazott – a dél-amerikaiak közül elsőként – Haynalné Kesserű Zsuzsánna, aki Argentínában szerkeszti az egy szem magyar újságot 2005 óta, továbbá kölcsönkönyvekkel segíti a magyar olvasnivalóra vágyókat. A másik idei kitüntetett Gáal-Schott Anikó biokémikus, 1956-os menekült, „a híd Magyarország és a washingtoni régió közössége között”, aki trianoni szimpóziumra szedett össze tekintélyes összeget az Amerikai Magyar Szövetség számára, nem mellesleg pedig George W. Bush elnöksége alatt az elnök kulturális javakkal foglalkozó tanácsadó testületének is tagja volt. A harmadik díjazott az ötvenhatos menekültek által alapított bécsi „Europa”-Club, amely a járvány ellenére is kitartóan szervezte a bécsi magyarok kulturális életét.

Verseghi-Nagy a diaszpóramagyarság körében nagy erőfeszítéseket lát a kultúra, az identitás megtartása tekintetében, ám nem titkoltan kihívásként éli meg a többedik generációs magyarok nehézségeit e téren. Elvégre az 1944–45-ben, illetve az 1956-ban kimenekült magyarok utódai már értelemszerűen új hazájukban születtek, nem biztos, hogy a nyelvet átadták nekik, s így a teljes asszimiláció réme is gyakrabban sejlik fel. Éppen ezért hozták létre például az I Dance Hungary portált, ahol a magyarul már nem nagyon beszélő, de a magyarságuk iránt érdeklődők videós gyakorlatokkal például néptáncot sajátíthatnak el. Sőt, az ügyvezető megemlíti, hogy olyan is van köztük, akinek nincsenek is magyar gyökerei, csak egyszerűen érdekli a magyar kultúra.

A másik nehezebben megszólítható csoport elmondása szerint a frissen kiköltözők, akik szakmai, anyagi vagy egyéb okokból hagyták el az országot, ők másfajta kötődéssel rendelkeznek, és erre is választ kell majd találni előbb-utóbb. Hozzáfűzi: az 1990 utáni, élhetőbb, demokratikusabb környezet, amely a fejlett világot jellemzi, sok új lehetőséget kinyitott, de paradox módon ellenszél nélkül jobban megvan a veszélye a magyar identitás elvesztésének is. Mindez nem kevés embert érint, hiszen mintegy két és fél millió magyar él a mai határokon kívül a Kárpát-medencében, és még számosan a régi határokon is túl, zömmel Nyugat-Európában és Amerikában.