Védettség igazolva

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

„A szabályozás alkotmányos és adat­védelmi szempontból is rendben van” – így reagál lapunknak Péter­falvi Attila, a Nemzeti Adat­védelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke azokra a kritikákra, amelyek a védettségi igazolvány kiállításával, használatával, valamint a hozzá kapcsolódó „előjogokkal” összefüggésben ellepték a közbeszédet és a média egy részét. A szerteágazó bírálatok az adatvédelemmel, a kártya hiánya miatti „hátrányos megkülönböztetéssel”, valamint a praktikus felhasználás anomáliáival kapcsolatban érkeztek, mi ezeknek igyekeztünk utánajárni.

A védettségi igazolvány egy jogosítványméretű, szabványos plasztikkártya, rajta az érintett személy alapadataival, az oltás időpontjával vagy a kártya lejárati dátumával, illetve egy QR-kóddal, amelyet beolvasva ugyanezek az adatok jelennek meg digitális formában. A február közepén bevezetett dokumentumot az kaphatja meg, aki igazoltan átesett a betegségen, vagy megkapta az első dózis oltást. A kártyának eleinte nem volt funkciója, a vele kapcsolatban megfogalmazott szórványos kritikák főleg a vélt értelmetlenségére vonatkoztak.

Aztán a miniszterelnök április végén bejelentette, hogy négymillió beoltottnál milyen szolgáltatások lesznek elérhetők a bemutatásával: látogathatók lesznek többek között a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkuszok, a mozik, az edző- és fitnesztermek, az uszodák, a közfürdők, az állatkertek, a múzeumok, a könyvtárak, a sportesemények, az éttermek belső helyiségei és a szállodák. A gyors ütemben zajló oltás miatt a nyitás tehát rövid idő alatt kézzelfogható valósággá vált, ezzel együtt a védettségi igazolvány is a figyelem középpontjába került.

Természetesen felélénkültek a politikai támadások: a jobbikos Szilágyi György a parlamentben feltette a kérdést: „Mi lesz a következő lépés? Akinek nincs védettségi igazolványa, azt koncentrációs táborba zárják?” A hátrányos megkülönböztetést hangsúlyozó kritika izgalmas koalí­ciót hozott össze, amely az Alkotmánybírósághoz forduló Mi Hazánktól a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezeten át a DK-s Czeglédy Csabáig ívelt. A fő mondanivaló ez volt: diszkriminatív és alkotmányellenes a védettségi igazolvány léte, továbbá hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket. A bírálatokat többek között Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese is visszautasította, leszögezve, hogy a kártya használata nem ütközik semmilyen törvénybe, nélküle nem indulhatnának újra a szolgáltatások, amelyeket most igénybe lehet venni.

A vélt diszkrimináció kérdését lapunknak a NAIH elnöke is rövidre zárja: a járványveszély csökkentése a cél, s az, hogy bizonyos szolgáltatások csak a többi ember egészségének védelme mellett legyenek igénybe vehetők. Hangsúlyozza, hogy a kártya nem csoportok kirekesztését szolgálja. Hozzátehetjük: a gyors iramban zajló oltásnak, illetve annak köszönhetően, hogy a vakcinához bárki, aki regisztrált, most már gyorsan hozzájuthat, tényleg csak az nem kaphat védettségi igazolványt, aki nem akar oltakozni. A diszkriminációra vonatkozó felvetéseknél jóval több reflexiót érdemelnek az adatkezeléssel kapcsolatos kérdések. Milyen jogai és kötelezettségei vannak az ehhez kötött szolgáltatásokat nyújtóknak, például egy étteremnek? Joga van elkérni a munkaadónknak az igazolást? Ott vannak emellett a gyakorlati aggályok: valóban védett az, aki csak egy hete kapott oltást, de már megjött a kártyája? És mit tehet az, akit beoltottak, de nem kapta meg a védettségi igazolványt? Vegyük sorra!