Azt hitték, jó a koronavírus ellen, most derült ki, tévedtek
Több ezer elkerülhető halálesetet okozhatott a hidroxiklorokvin.
Amikor e sorokat írom, éppen túl vagyunk a négymilliomodik beoltotton. A kormányfő újabb lazításokat jelentett be, újabb hétmérföldes lépéssel kerültünk közelebb régi életünkhöz. A teraszok forgatagában kitavaszodó világ persze felelősségre int: még könnyen visszazuhanhatunk a járvány sötétjébe, még törékeny ez a szabadság. Az azonban óvatosan megfogalmazható, hogy a legnehezebb időszakot magunk mögött hagytuk, talán végleg kiléphetünk a karanténból, és nyáron már újra útra kelhetünk.
E határponton, a szabadság küszöbén szédelegve érdemes átgondolni, hogy is zajlott ez a globális küzdelem itt nálunk, a Kárpát-medencében. Mit tettünk jól, és mit tehettünk volna másképp, mennyire hoztunk felelős döntéseket egyéni, társadalmi és kormányzati szinten? Mennyire tudtunk alkalmazkodni a teljességgel átformálódott életfeltételekhez, és mennyire tettünk meg a saját kompetenciánk szerint mindent a túlélésért?
Rögzítsük, amikor másfél évvel ezelőtt felröppentek az első hírek a vírus létéről, kínai megjelenéséről, még senki nem tudhatta, hogy milyen katasztrofális következményekkel járhat a teljes emberiségre nézve. Amikor a világ vezető hatalmai, illetve a magyar kormány a védekező hadművelet egyes lépéseiről döntött, nem volt tudományosan elfogadott protokoll, nem volt valós tapasztalat a vírus viselkedéséről. Folyamatosan változó WHO-állásfoglalások, napról napra tisztuló kutatási eredmények, újra- és újragondolt járványmatematikai modellek információzuhatagában kellett felelős döntéseket hozni úgy, hogy közben a társadalmi működés alapfeltételei biztosítva legyenek. Hogy a gazdasági stabilitást megőrizhessük, hogy az egészségügyi szolgáltatások és az oktatás folyamatosságát garantálhassuk.