„Te tékozló fiú, te”, mondja megkönnyebbülve a Csontváry Z.-jének anyja saját fiának, amikor az késve ugyan, de megérkezik édesanyja születésnapjára, és átöleli őt. Gondoskodó anyafigura nem is lehetne meg tékozló fiú nélkül, szinte egymást feltételezve teremtik meg a másikat. Aligha van bonyolultabb tékozlás, mint az élet széltében-hosszában való megélésének igénye, mint ahogy kevés nagyobb vállalkozás létezik a megtapasztalt és megérzett valóság elmondásának vágyánál. Az önkifejezés útkeresésében bolyongó, nyugtalan színész figuráját nem kis részben magáról mintázta Huszárik, éppúgy, mint Csontváryt és a Krúdy világából kölcsönvett Szindbádot is. Érdemes azt is megjegyezni, hogy Huszárik maga is feltűnt néha a kamera másik oldalán, így például Gaál István Zöldárjában vagy Sára Sándor szatirikus Holnap lesz fácánjában. A színészkedés is egy újabb lehetőségként mutatkozott önmaga kiteljesítésére.
Egy filmes írónak, Fred Gehlernek adott interjújában Huszárik azt fejtegeti, hogy Szókratész szerint „az ember számtalan énnel jön a világra, és még gyerekkorában is megvannak az énjei, de ahogy növekedik, úgy veszti el őket sorra”, majd arról beszél, sokszor gyötri az a gondolat, mit kellene adni az embereknek ahhoz, hogy ne veszítsék el a gyermekkorukat. Ha sikerül megőrizni a gyerekkort, akkor nem negyven-ötven-hatvan, hanem háromszáz-négyszáz évig is élhetünk. Huszárik a filmvászonra vetített karakterekbe mentette át az öregedés elől fiatalkori énjeit, hogy megsokszorozza leélhető évei számát.
Így tudott gyerek maradni, egy igazi tékozló fiú, aki az alkotás viharos tengerén hajózik. Az örök törzsvendég.
Nemcsak a domonyi valóság szolgált számára mindig biztos pontként az alkotás intenzív időszakaiban, hanem korán özveggyé váló édesanyja, Marka néni is. Huszárik életének legfontosabb iránytűje volt ő, akihez vasárnaponként, amikor csak tehette, hazatért szülőfalujába. Amikor nem kell magunkat megértetni a másikkal, mert belőle származunk, ő adott világot nekünk, az maga a harmónia. A szeretet képlete, amely a teremtőt a teremtettel vagy éppen más fokon a szülőt a gyermekkel összekapcsolja, Huszárik egyik legfontosabb témája volt, és valóságszeretetében, életközeliségében mindvégig ott dolgozott.Huszárik domonyi vasárnapjait a közösséggel való kapcsolat megőrzése tette teljessé. Rendszeresen együtt kártyázott gyerekkori barátaival, így a most kilencvenöt éves Roób Jancsi bácsival is, aki szívesen idézi fel még ma is ulticsatáikat. Ebéd után a posta előtt gyülekezett a társaság, majd a közeli réten egy üveg bor kíséretében, pokrócokra telepedve kártyázták át a délutánt. A kiosztott lapokból kellett kihozni a lehető legtöbbet, repkedtek a kontrák és a rekontrák.
A szülői ház utolsó lakója Marka néni volt, 2006-ban bekövetkezett halála óta az épület magányosan áll az Iskola utcában. Huszárik egykori otthona a lányának, Huszárik Kata színésznőnek és a domonyiaknak is többet jelent egy egyszerű ingatlannál. A ház a tervek szerint a közeljövőben teljesen megújul, és híres lakója szellemét megidéző emlékházként, fiatal művészek inspiráló alkotótereként és nem utolsósorban a galgamentiek számára identitáserősítő helyszínként