Még vár rá Grenada

B. alig múlt 15, amikor az 1956-os forradalom után, egy hideg őszi estén nekiindult a dél-alföldi kisvárosból a nagyvilágnak, hogy szerencsét próbáljon. Néhány ruhát tett csak a hátizsákjába, meg egy méretes pisztolyt, amelyet az egyik felnőtt rokonától lopott el. Az anyjától gyorsan elbúcsúzott: azt mondta neki, az egyik barátjához megy pár napra a szomszéd faluba, az apja szeme elé azonban nem mert kerülni. Gyalog ment, néha felkéredzkedett egy-egy szekérre, éjjel pajtákban húzta meg magát. Pár nap alatt a Balaton partjára ért, bekopogtatott egy házba, mert nagyon vágyott már arra, hogy megfürödjön, kényelmes ágyban aludjon, és meleget egyen. Azt hazudta, megölték a szüleit, ezért kér segítséget. Az osztrák határ előtt hozzácsapódott egy kisebb csoporthoz, gond nélkül átkeltek. Egy táborban kötöttek ki, kapott ruhát, cipőt, a fegyverét elvették.

Hetek múlva vitték el tucatnyi fiatal társával, vonatra tették őket, majd hajóra. Akkor úgy tudta, hogy Angliába kerül, valójában Skóciában, a tengerparton kötött ki, akkor még nem tudta, mi a különbség az Egyesült Királyság országrészei között. Bányában kezdett dolgozni, közben tanult, ami kezdetben nem volt egyszerű, mert meg sem tudott mukkanni angolul. Jófejű gyerek lévén hamar elsajátította a nyelvet, a skóciai angolt, később mindig büszke volt arra, hogy skótnak hitték a kiejtése miatt. Fiatalon megnősült, majd gyorsan el is vált, s Londonba költözött. Egy kekszgyárban dolgozott, egyszerű melósként kezdte, végül szakszervezeti vezető lett, a munkatársai kedvelték, a főnökök kevésbé, kötekedő magyarnak nevezték. Egyszer szegény Fülöp herceggel is találkozott. „Tényleg jó fej volt” – mondta.

Újra megházasodott, de megint gyorsan szétdobták a babaruhát, nem sokkal azután, hogy két gyerekük született. A lánya negyvenévesen rákban halt meg, fia tízévesen balesetben eltörte a csigolyáját, fokozatosan romlott az állapota, ma már tolókocsihoz van kötve.