Oltakozási hadművelet logisztikai kihívásokkal

2021. április 24. 15:10

Hogyan zajlik a vakcinák elosztása? Kiöntik-e a felesleget? Miért nem tudott a kormány mit kezdeni Karácsony oltópontos felajánlásával? Ezekről is beszéltünk Sára Botond fővárosi kormánymegbízottal.

2021. április 24. 15:10
null

Kacsoh Dániel írása a Mandiner hetilapban.

„A konferenciatermünk egy nagy számítógépes logisztikai bázis, folyamatos az adminisztrációs munka” – mondja a Mandinernek Sára Botond fővárosi kormánymegbízott. Megyei, illetve fővárosi szinten egyaránt a kormánymegbízottak által vezetett védelmi bizottságok koordinálják a járványügyi védekezést, ehhez kapcsolódóan pedig a beérkező vakcinák elosztását. A pandémia tavalyi kirobbanása óta a kormányhivatal adja az ehhez szükséges szervezetet is: Budapest esetében a nagyjából ötezer-ötszáz fős állományból ez nyolcszáz főt jelent.

Az országos oltóanyag-mennyiség nagyjából ötödét viszi el Budapest”

Természetesen orvosszakmai kérdésekben továbbra is az egészségügyi ágazat az illetékes, a legfontosabb logisztikai kihívás egy ideje azonban az oltóanyagok kiszállítása a háziorvosoknak, a kórházi oltópontoknak és immár a szakrendelőknek is. Ennek érdekében külön oltási munkacsoportok is alakultak, a testület a fővárosban a centrumkórházak vezetőiből, háziorvosok képviselőiből és egyéb szakemberekből áll.

Sára Botond szerint az országos vakcinamennyiség nagyjából ötödét viszi el Budapest, ami 918 háziorvosi praxist, 26 kórházi oltópontot és 18 szakrendelőt jelent. Az oltási hét alapvetően szerdától szerdáig tart, a hétfő és a kedd a kiszállítás és a logisztika ideje. A Nemzeti Népegészségügyi Központ az országba érkező valamennyi keleti szállítmányt gyorsan bevizsgálja, s ha megtörténik a „felszabadítás”, kezdődhet a szétosztás.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Fővárosi bázis a rendőrpalotánál
A Fővárosi Kormányhivatal ehhez a Teve utcai rendőrpalota előtti üres területen alakított ki bázist sátrakból, hűtőkonténerekből. „A húsvéti hétvégén lefolytatott tömeges oltás volt eddig a rekord napi 30-40 ezer beadott vakcinával. A Pfizer és a Sputnik V csak a kórházakba megy a hűtési kritériumok és a logisztikai észszerűség miatt, hiszen mindkét anyag esetében a felbontástól számított néhány órán belül el kell oltani. A háziorvosok kedvence a Sinopharm készítménye, az a legegyszerűbb, az oltóanyag tűvel van szerelve, és már fecskendőben van. Az AstraZenecáét és a Modernáét négy hétig el lehet oltani a felolvasztást követően” – avat be a részletekbe a kormánymegbízott.

A húsvéti hétvégén a fővárosban lefolytatott tömeges oltás volt eddig a rekord napi 30-40 ezer beadott vakcinával”

Hogyan, mi alapján történik a behívás? A háziorvosok minden héten megkapják az oltásra regisztrált személyek frissített listáját, ami húsvétig a korcsoporti beosztás miatt csak a hatvan év felettieket, illetve a krónikus betegségben szenvedőket jelentette, ma már azonban mindenki rajta van. A hatvan évnél idősebbek túlnyomó többségét Budapesten is beoltották már, ez egyébként megfelel az országos aránynak. Természetesen akit még nem oltottak be közülük, továbbra is elsőbbséget élveznek a krónikus betegekhez hasonlóan, a háziorvosok folyamatosan próbálják őket elérni. Sára Botond szerint többségüket vélhetően hozzátartozójuk regisztrálta, és még nem szánták el magukat az oltásra, vagy várják a számukra megfelelő oltóanyagot, de a részleteket csak a háziorvosok ismerik, ők tartják a kapcsolatot a betegeikkel. A szervezés minden fázisát követik központilag, hogy azonnal be tudjanak avatkozni, amint szükséges, de a prioritásokat az egyértelmű oltási terv tartalmazza – hívja fel a figyelmet a kormányhivatal vezetője.

Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Miért hallani olyan esetekről, hogy már egészen fiatalokat hívnak be oltásra, miközben itt-ott még idősek is várnak a sorukra? – vetjük fel. Sára szerint mivel már valamennyi regisztráltat behívhatják a háziorvosok, befolyásoló tényező lehet, hogy az adott helyen mennyien „válogatósak”, és orvosszakmai szempontok is felmerülhetnek bizonyos krónikus betegségek, életkor és egyes vakcinák összeférhetetlensége kapcsán. Ez teljes mértékben praxisfüggő körülmény. A fő szempont az, hogy a rendelkezésre álló oltóanyagot el kell oltani. Ez a kérés a háziorvosokhoz, „kicsit katonásan csináljuk, mindenki fegyelmezett, senki nem lóg ki a sorból”, az esetek döntő többségében minden zökkenőmentesen zajlik.

Nincs felesleg raktáron
„Rémhír, hogy a megmaradt oltóanyagot egyes helyeken kénytelenek voltak kiönteni. Ilyen sosem volt” – állítja Sára Botond, hozzáfűzve: az oltási hét végén esetleg mégis megmaradt vakcinákat a következő időszakban újraosztják. Elhangzott az a vád a baloldalról, hogy tele a raktár, s a kormány nemet mondott egy nagy adag Modernára. „Nem így van. Az adott szállítmány eloltásának két akadálya lehet: a hatóság még vizsgálja a beérkezett adagot, tehát felszabadításra vár, vagy a második körre félre van téve. Különösen a Moderna és az AstraZeneca esetében kiszámíthatatlan a szállítás, biztosra kell menni.”

Rémhír, hogy a megmaradt oltóanyagot kénytelenek voltak kiönteni. Ilyen sosem volt”

Sajnos van hatása az időnként minden valóságalapot nélkülöző nemzetközi sajtóhíreknek és a baloldali politikusok keleti vakcinák elleni kampányának – vonja le a következtetést a kormánymegbízott. Aláhúzza azonban: így sem marad felesleg, ám az adott, éppen kommunikációs célkeresztbe kerülő típus eloltásába „mindig nagyobb energiát kell feccölni”, többet kell a háziorvosnak telefonálni. A Modernára azonnal van jelentkező, de például a Vaxzevriá­ra mostanság lassabban találni. A kínai és az orosz vakcina egyre kapósabb annak ellenére, hogy nem tettek jót nekik a baloldali városvezetők nyilatkozatai.

Paradox helyzet: a hazai baloldal a keleti vakcinák kapcsán kifogásolta az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyásának hiányát, most viszont az ilyen engedéllyel bíró oxfordi készítmény mellékhatásairól szóló beszámolók miatt alakult ki pánik – alighanem szintén feleslegesen.

Sára Botond kormánymegbízott és Kőrösi-Szabó István beszerzési és logisztikai vezető az újonnan érkezett Moderna-vakcinákat tartalmazó dobozokat ellenőrzi a Teve utcai telephelyen április 1-jén. <br> Fotó: fotó: MTI / Bruzák Noémi
Sára Botond kormánymegbízott és Kőrösi-Szabó István beszerzési és logisztikai vezető az újonnan érkezett Moderna-vakcinákat tartalmazó dobozokat ellenőrzi a Teve utcai telephelyen április 1-jén.
Fotó: fotó: MTI / Bruzák Noémi

Valami gond van a DK-s kerületekkel
A kormányhivatal minden héten bekéri a háziorvosoktól, mennyi és milyen oltóanyag maradt náluk, Budapesten most épp első körös kínai van leginkább, s érdekes, hogy ennek csaknem a fele, több száz adag a XV. kerületben – mutat rá Sára Botond, hozzátéve: „Ezt mindenképp kivizsgáljuk.” Felveti, nem tudni, mi lehet a jelenség oka, ám érdekes körülmény, hogy a DK-s polgármester, Németh Angéla korábban hevesen tiltakozott a kínai vakcinák kiszállítása ellen. Mindenféle összemutyizott anyaggal ne oltson a kormány – üzente akkor. Ennek lehetett hatása, vagyis bizonyára van összefüggés a szerencsétlen mondatok és bizonyos oltóanyagok népszerűtlensége között – de ne felejtsük el, hogy emberi életekről van szó.

A baloldali kerületvezetők ráadásul közösen felléptek a keleti vakcinák ellen, a szintén DK-s Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármesternek pedig külön akciója is volt. Arra hivatkozva küldte volna ugyanis vissza a kínai oltóanyagot, hogy a helyiek nem kérnek belőle, ráadásul azt állította, a kormányhivatal részéről egyébként is elkérték a megmaradt mennyiséget. Csakhogy erről szó sem volt.

„Nem történt más, mint hogy a kormányhivatal szokás szerint felkérdezte a budapesti háziorvosokat a maradékról. Akkor még a hatvan éven felüliek voltak csak jogosultak az oltásra, és született egy elképzelés, hogy ha valahol már nincs szükség vakcinára, mert minden érintett kapott, át lehessen csoportosítani. Nem ugyanannyi idős ember tartozik ugyanis a praxisokhoz. Szaniszló ezt a megkeresést értette félre, s használta fel politikai célra. Kijött belőle az őszinte vakcinaellenes vélemény, a helyiek fel is lázadtak, hiszen kiderült, nekik megfelelne a keleti oltás. Az emberek döntő többsége bízik a hazai szakemberekben, elfogadta a véleményüket, illetve engedélyüket a készítményekre” – fejti ki a politikus.

Nem mennének sokra Karácsony ötletével
Milyen az együttműködés az önkormányzatokkal, illetve a fővárossal? – tesszük fel a kérdést. Sára szerint az önkormányzatoknak alapvetően nincs dolguk az oltási procedúrával. Karácsony Gergely korábban tett egy felajánlást, hogy segít oltópontokat kialakítani, amivel „nem mennénk sokra, sőt, ám a szándék értékelhető”. A bejelentéskor ugyanis már két hónapja zajlott az oltási program végrehajtása bejáratott protokoll és menetrend szerint.

A főpolgármester elképzelése inkább csak nehezítené a fővárosi oltási folyamatokat”

Oltópontból van bőven elég, vakcinából lehetne nyilván mindig több, s alapvető koncepció, hogy az egészségügy keretei között kell tartani a végrehajtást, ameddig lehet. Egy hétvége alatt 250 ezer embert be lehet oltani Budapesten, kifejezetten nagy kihívás lenne beilleszteni egy ellentétes koncepció mentén felvetett főpolgármesteri elképzelést a meglévő szisztémába. Még nagyobb kérdés, honnan lenne az utcán és közterületeken megfelelő szakmai személyzet a fővárosi oltópontokhoz. „A vaskos központi oltási tervvel ráadásul aligha versenyezhet egy Karácsony-féle, hat pontból álló Facebook-bejegyzés, amelynek beillesztése inkább csak nehezítené a fővárosi oltási folyamatokat. Őszintén: nem tudtunk vele mit kezdeni” – fogalmaz a kormánymegbízott.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi
Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Az önkormányzatoktól egy dolgot kért a kabinet: lehetőség szerint biztosítsanak adminisztrációs segítséget a háziorvosoknak. Az oltás beadása tetemes ügyintézéssel jár, rögzíteni kell az információkat az egészségügyi elektronikus térben, telefonálgatni kell, papírozni. Ez jelentős teher. Az országos oltási munkacsoport elnöke, György István miniszterelnökségi államtitkár és Pogácsás Tibor belügyminisztériumi államtitkár ezért közös levélben fordult a helyhatóságokhoz. „Hogy tisztán lássunk, megkérdeztem a polgármestereket és a háziorvosokat is, mi lett ennek a hatása, és utóbbiaktól sok panasz érkezett. Több baloldali kerületvezető is jelezte: nem hajlandó megadni a segítséget, legalábbis addig, amíg a hivatalában dolgozó munkatársakat nem oltják be mind. Ez felháborító” – jelenti ki Sára Botond. A kormányhivatal a baloldali kerületek hozzáállásáról közleményt adott ki, amin sokan felháborodtak, a XI. kerületi alpolgármester például a kormány nyakába varrta az emberek halálát egy bejegyzésében. És jött egy hivatalos, közös válasz is: „A kormányhivatal hazug állításaival szemben a kerületi önkormányzatok kapcsolatban vannak, és minden, a hatályos jogszabályok szerint lehetséges segítséget megadnak az emberfeletti munkát végző háziorvosoknak.” Sára szerint a háziorvosok beszámolói alapján nem így történt, a pengeváltás mégis hatásos volt: a panaszkodó háziorvosok hirtelen megkapták a támogatást, amit addig hiába kértek.

Vitatható döntések rendkívüli jogrendben
A kormányhivatalok feladata az önkormányzatok törvényességi felügyelete is. Rendkívüli jogrendben a polgármesterek a közgyűlés helyett egy személyben hozhatnak döntést, ám annak a járvány elleni védekezéssel összefüggésben jogszerűnek, szükségesnek és arányosnak kell lennie. Például a költségvetés vagy egy beszámoló elfogadása esetében ez indokolt lehet, hiszen a törvény határidőhöz köti.

A budapesti Szent Imre-kórház oltópontja. <br> Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
A budapesti Szent Imre-kórház oltópontja.
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az viszont már aligha, hogy a VII. kerületi polgármester több tíz milliós ügyvédi megbízást ad a vele egy pártcsaládban tevékenykedő szombathelyi képviselő irodájának – mondja Sára Botond. Megjegyzi, a megbízott személye igazából mellékes, ám a kifizetett tevékenység nem volt összefüggésben sem a járvánnyal, amúgy pedig halasztható lett volna, ezért első lépésben kérdéseket tettek fel Niedermüller Péternek. A jegyző válasza után felügyeleti eljárást indítottak, amely még tart. „Az érintettek emiatt személyiségi jogi pert kezdeményeztek ellenünk, és első fokon elveszítették. A polgármester mulasztásos jogsértésben van, ráadásul további megbízásokat kötött. Most a legfontosabb a védekezés, ám amint lehet, pontot teszünk az ügy végére” – hangsúlyozza. Amúgy több baloldali kerületvezetővel szemben is törvényességi felhívást intéztek, jellemzően a parkolásidíj-emelés, a fizetésre kötelezettek körének bővítése miatt, ami ellentétes a vonatkozó kormányrendelettel, akárcsak a VIII. és a IX. kerületben eszközölt adóemelések. A kormánymegbízott szerint ez régi baloldali logika, „még krízis idején is sarcolnának”. Hozzáteszi, hogy az állam viszont segíti a nehéz helyzetbe kerülőket, csak Budapesten több mint 43 ezer munkavállalót támogattak a munkáltatókon keresztül, ez összesen 23,5 milliárd forintot tesz ki bértámogatás formájában.

Röviden megjegyzem

Miután közös oltáspárti videót készítettek, az ellenzéki pártok közleményben követelték a kormánytól, hogy a minél gyorsabb és szélesebb körű lakossági beoltás érdekében törölje el az oltási regisztrációt. Legyen elég a tajkártya felmutatásával vakcinához jutni azoknak, akik felkeresik a háziorvosukat vagy az oltópontokat – javasolták. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közölte, erre nem kerülhet sor, a regisztráció ugyanis az oltás önkéntessége mellett lehetővé teszi, hogy minden háziorvos tudja, kik szeretnének élni a lehetőséggel.

Aki azt hiszi, védett maradhat oltás nélkül, az téved: az oltás életet ment, a megbetegedés halált is okozhat – hívta fel a figyelmet múlt heti rádióinterjújában a miniszterelnök a részvételre buzdítva mindenkit. Ennek érdekében a kormány kampányt is indított. Orbán Viktor úgy fogalmazott, „május végére, júniusra szerintem kint vagyunk a vízből”.

Aki azt hiszi, védett maradhat oltás nélkül, az téved: az oltás életet ment, a megbetegedés halált is okozhat – hívta fel a figyelmet múlt heti rádióinterjújában a miniszterelnök a részvételre buzdítva mindenkit. Ennek érdekében a kormány kampányt is indított. Orbán Viktor úgy fogalmazott,

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2021. április 25. 09:49
Nálunk nagyon gyorsan húzódik vissza a járvány, látványos a javulás, az ellenzék magából kikelve őrjöng. Az áprilisi új fertőzések száma minden napra, adott nap + a megelőző 6 nap összege: 58374 56164 54634 52118 48729 46010 41243 36769 35039 34455 34285 35488 36435 38099 38592 36483 33034 30344 27947 26755 25685 23985 22196 20388 19010
kunfia
2021. április 24. 22:47
Orbán szokás szerint szemérmetlenül hazudik. A dékás kerületek akadályozzák a munkát,mi? Jó kifogás,sosem rossz addig,amíg el kell leplezni tolvaj vezérünk alkalmatlanságát.
egynick
2021. április 24. 20:23
Hadművelet? Már tényleg elgurult a gyógyszerük.
káli
2021. április 24. 17:45
Tyű ez a nyomorult beszél logisztikárol, egyedül a seggelukát sem találná meg, viszont a gazdiéból ki sem húzza a fejét! D A kerületét sem tudta megtartani, talán hivatalsegédi rangig eljutna egy normális világban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!