„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
József Attila válogatott versei először jelennek meg Dél-Koreában. A költő száztizenhatodik születésnapján – a magyar költészet napján – Jin Kyoung ae műfordítóval, az ELTE Távol-keleti Intézete tanárával a két ország kulturális hasonlóságairól, különbségeiről és a fordítás nehézségeiről beszélgettünk.
Csender Levente interjúja a Mandiner hetilapban.
Hogyan került kapcsolatba a magyar nyelvvel?
Magyar szakos voltam a szöuli Hankuk Idegen Nyelvi Egyetemen, később magyar irodalomból írtam a disszertációmat is. 1995-ben, még egyetemistaként voltam először Magyarországon, tanulni jöttem egy évre, akkoriban persze még sejtésem se volt, hogy a későbbiekben is a magyar nyelvvel fogok foglalkozni. Nehéz volt, és nem is láttam annak a lehetőségét, hogyan tudnék ezzel a tudással érvényesülni Dél-Koreában. Az országban egyetlen helyen volt csak magyar tanszék, a cégek nem vettek fel akkoriban női munkaerőt. Aztán mégis úgy hozta a sors, hogy tovább foglalkozhattam a magyar irodalommal. Az alapdiploma után ugyanazon az egyetemen kezdtem el a mesterképzést magyar irodalomból. Déry Tibor volt a témám. 2000-ben az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének doktori iskolájába iratkoztam be, témaként József Attilát választottam.
Milyennek látta a kilencvenes évekbeli Magyarországot?
Akkoriban nagyon rejtélyes hely volt. Nemcsak az országról, hanem egész Közép- és Kelet-Európáról alig lehetett tudni valamit. Mivel a koreai háború után ideológiai csatatérré vált a félsziget, Dél-Koreában nagyon sokáig nem lehetett szabadon beszélni a más politikai attitűddel bíró országokról. A szépirodalom, a művészet szigorú cenzúra alatt állt, és amikor a hivatalos diplomáciai kapcsolat újra létrejött a két ország között, a magyar kultúra idegen maradt. Amikor először érkeztem Budapestre – bár nagyon sötét volt a város, a Vár meg az Országház sem ragyogott úgy, mint most –, egy európai nagyváros képét mutatta, és rögtön belopta magát a szívembe. Mostanra persze minden megváltozott: ha Dél-Koreában valaki kíváncsi Magyarországra, könnyedén beszerezhet minden információt. Magyarország rengeteg híres személyiséget, Nobel-díjast és kiemelkedő tehetséget adott a világnak, és nemcsak a főváros, de az egész ország gyönyörű. Az utóbbi években egyre több koreai turista érkezett Magyarországra, ez a folyamat sajnos a pandémia miatt megtorpant.
A K-pop ráirányította a magyar fiatalok figyelmét Koreára, mi a népszerűség titka?
A huszadik század kegyetlen volt: mivel későn fordultunk a nyugati civilizáció felé, elmaradtunk, aztán el kellett szenvednünk a japán megszállást, ezt követte a gyógyíthatatlan sebeket hagyó, máig lezáratlan koreai háború. A koreai embereknek a huszadik század folyamán mindig a megmaradásukért, az identitásuk megőrzésért és a demokratikus társadalom megszilárdításáért kellett küzdeniük. Nem maradt elég erejük arra, hogy önfeledten tudják élvezni az életet. Két-három évtizeddel ezelőtt az egyetemisták tüntetésekkel töltötték az időt – tanulás helyett. A diákmegmozdulásoknak hála, a mai fiatalok már a személyes sorsukkal foglalkozhatnak. Persze nekik se könnyű, de legalább szabadon szervezhetik az életüket. Sok tehetség ma a zenében mutatkozik meg, erre egyszerre hat a felmenők példája és tragédiája, illetve a maiak energiája és reménye. Talán ez vonzza a magyar tinédzsereket is.