Korunk kommunistái és a sajtószabadság

Az elmúlt héten Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke újból megfenyegette hazánkat. A cseh politikus egyértelművé tette, amit eddig is tudtunk: célja, hogy megbüntesse Magyarországot és Lengyelországot külön utas politikája miatt. Nem túlzás azt állítani, igazi kommunista tempó ez: aki nincs velünk, az ellenünk van. Aki mást gondol a világ nagy kérdéseiről, legyen szó Istenről, hazáról, migrációról vagy akár a genderőrületről, azt elnyomják, ellehetetlenítik. Most nem börtönnel és fizikai megsemmisítéssel fenyegetnek, hiszen az eszközök mára sokkal kifinomultabbak lettek. A jogos, nekünk járó források felfüggesztése, megvonása éppolyan hatékony fegyver; miért kellene hát besározni a kezüket?

Jourová visszatérő tévképzete, hogy Magyarországon sérül a sajtószabadság. Hogy miért? Mert nálunk szabadon le lehet írni olyan gondolatokat, amelyek nem férnek össze a „felvilágosult”, „európai” eszmeiséggel. Például hogy hazánk keresztény ország; a család alapja egy férfi és egy nő szent szövetsége; s még olyan rettentő mondatok is megjelenhetnek, hogy a tömeges migráció helyett a családok támogatásában látjuk a demográfiai kihívások megoldását.

A kommunisták sohasem szerették a másként gondolkodókat, de gyűlöletüket sokáig magasztos gondolatok mögé rejtették. Ha valaki megnézi egy szovjet tagköztársaság alkotmányát, ékes bizonyítékát találja ennek. Mindegyikben benne volt, hogy „a párton” kívül nem lehet más politikai szervezkedés, emellett azonban – bár csak névlegesen – számos jogot nevesítettek is a dokumentumok: szociális jogokat, általános választójogot, a férfiak és nők egyenjogúságát, azt, hogy minden hatalom a dolgozó népé, na meg persze a sajtószabadságot. Ezek megvalósulásáért tettek is a kommunisták – a maguk módján. Mindenki szavazhatott, de csak a pártra. A nők és a férfiak valóban egyenlők voltak, különösen akkor, amikor nehéz fizikai munkáról volt szó: kohászok, gyári munkások, bányászok. A forradalom a sajtót is felszabadította a burzsoá elnyomás alól, és politikailag jól képzett, éber cenzorok őrködtek, hogy a szabad sajtóban valóban csak szabad gondolatok jelenhessenek meg. Ám 1917-ben még nem állt fel a cenzori hivatal, a forradalmi események épp csak kezdetüket vették. Tavasszal a németek becsempészték Lenint Oroszországba, jelentős anyagi forrásokkal és katonai segítséggel ellátva a „népvezért”. Márciusban kezdetét vette a demokratikus forradalom, aminek hatására II. Miklós cár lemondott, ez azonban nem volt elég a Trockij és Lenin vezette bolsevikoknak. Ők permanens forradalmat akartak. És vért. Így került sor novemberben a Téli Palota dicstelen „ostromára”, amikor a feldühödött, részeg csőcselék akadálytalanul vonult be az ideiglenes kormány székhelyéül szolgáló épületbe. Tört-zúzott, fosztogatott, majd folytatta az italozást.