Amikor ezeket a sorokat írom, két-három nappal előtte vagyunk, amikor olvassák, két-három nappal utána leszünk. Március 15. A legnagyobb magyar állami ünnep. Biztos sokan vagyunk így: tiszteljük és szeretjük Szent István augusztusi ünnepét vagy az egyetemisták és a pesti srácok meg Nagy Imre októberét, az igazi mégis március idusa. Nem azért, mert jobb vagy több, hanem mert… mittudomén… megmagyarázhatatlan…, mert Petőfi meg Jókai olyan fiatalok, meg a Pilvaxban biliárdasztalok, meg minden, ami utána jött, dicsőséges tavaszi meg a világ végéről zordon hegyeken, megáradt folyókon át hazaszökő huszárok…
Igen, ezért az üdeségért. Fiatalság, pezsdülő élet, tavasz. Kevesen tudják, hogy Petőfi spanyolul is tudott.
Nekem azért is a legkedvesebb, mert oly korban voltam gyermek és ifjú, amikor okádék ünnepeket ünnepeltettek velünk (rossz vagy buta vagy csak megfélemlített emberek). Szerencsére a fél ország már nem tudja, így hát felidézem. Április 4. Szinte már magam sem tudom, mit is ünnepeltünk. És nem is akárhogy! Az egész ország. Kivétel nélkül minden magyar ajkon ez zengett:
„Április 4-ről szóljon az ének,
Felszabadulva zengje a nép.
Érctorkok harsogva zúgják a szélnek
Felszabadítónk hősi nevét!”
Ez az! Hát persze, a felszabadulás. Képzeljék maguk elé az országot. Melyiket-melyiket? Hát a kicsit. A maradékot. A trianonit, ami nem mennyország, hanem nem ország. Iskolák dísztermét, gimnáziumok udvarát, városok felvonulási tereit és sportpályáit. Tömött sorokban, osztályonként, fehér ingben, fekete rövidnadrágban, a lányok rakott szoknyában, a kisdobosok kék, az úttörők piros nyakkendőben. Olykor kék vagy piros egyenmelegítőben, fehér kesztyűben, csodásan koreografált tömegjeleneteket előadva szalagokkal és karikákkal.
Baromság? Rosszabb. Azt ünnepeltük, hogy a szovjet Vörös Hadsereg katonái falvak férfilakosságát hajtották el, magyar nők és lányok tömegeit erőszakolták…
Amikor a Partium fővárosa választhatott: megtört vörös brigantiként, vagy méltóságát megőrizve megy román rabságba. Dr. vitéz Jánossy Gyula és a nemzeti érzelmű polgárság, ha csak rövid időre is, de visszaadta a Körös menti település becsületét, és megmentette a várost a megszállók bosszújától.
Egy biztos, ahogyan a kő, és a magyarság, úgy a bocskai is megmarad.
Már a bemutató előtt politikai viták kereszttüzébe került: a Marx A tőke című munkája nyomán készült előadás pénteken debütált a Nemzeti Színházban.
A legmagyarabb Habsburg személyéről, csodálatos örökségéről a Habsburg Történeti Intézet könyv és kisfilmek formájában is megemlékezik.
Titkos napló leplezi le, hogyan bántak 1919-ben a védtelenül maradt többségi nemzettel az ukrán soviniszták az első világháború után.
Egy választási győzelem normális esetben a jövőről szól: reformokról, gazdaságról, fejlődésről. De mi történik, ha a hatalom másnap már nem kormányozni akar, hanem elszámoltatni? A történelem azt mutatja, hogy a bosszú logikája gyorsan felülírja a jogot – és ezzel nemcsak a politikát, hanem a gazdaságot is megrendíti. A kérdés nem elméleti: minden demokrácia életében újra és újra felmerül.
A Nolimpia mozgalommal ismertté vált balliberális párt egyetlen képviselője sem kapott eddig szerepet a Tisza-kormányban.
