Haladás csak az időtálló rendszerekre, elsősorban az erkölcsi hagyományokra, a törvény erejére és a családokra építve képzelhető el. A közös szabályoknak nem kevesek véleményén, hanem a közösségben valaha élt sokaság összegzett tapasztalatán kell nyugodnia – „provokál” a Twitteren egy kilencvenegyedik évében lévő, fekete közgazdász.
Bárcsak ne így lenne, de Thomas Sowell napjaink legidőszerűbb amerikai intellektusa. Az akkor még magától értetődő faji szegregáció évtizedeiben cseperedett Harlemben, s bár a középiskolából kicsapták, a koreai háborúban már az elitek elitjének számító tengerészgyalogságnál szolgált, hogy aztán egyértelmű zseniként diplomázzon a Harvard, a Columbia és a Chicagói Egyetemen. Közgazdászként a konzervatív Hoover Intézetben talált szellemi otthonra, ahol negyvenegy éve ír, tanít és számol.
Ő a jóindulatú racionalitás szobra, s bár merít Thomas Hobbes és Edmund Burke életművéből, sosem filozófiai, hanem kifejezetten rendszertani megközelítésből teszi helyre a valósággal háborúzó baloldali identitáspolitikát. Feketeként a Black Lives Matter korában.
Sowell tavaly volt kilencvenéves. „A jövő történészeinek nehéz dolguk lesz, ha meg akarják fejteni, hogyan sikerült jól szervezett bolondoknak morálisan megfélemlíteniük a többséget” – ilyen s hasonló üzenetekkel teli Twitter-csatornája világítótorony a közösségi médiában, mert zavarba ejtő nyíltsággal képes összefoglalni a lényeget. Hazánkban alig-alig ismert, nevére semmilyen érdemleges magyar nyelvű találatot nem dob ki a kereső. Most ezt a hiányt pótoljuk.
Szerzőnk meggyőződése szerint a társadalmi valóságot tíz tényező határozza meg. Az emberi természet változatlansága és megváltoztathatatlansága és az emberi képességek korlátossága saját magunk és környezetünk megváltoztatására. Az élet eredendően kemény és nehéz, a szenvedés és a gonoszság elsődleges oka pedig éppen az emberi természet tökéletlensége. Az alapvető morális kihívás az emberi természet által még lehetővé tett legjobb állapot elérése. Egy működő közösségben nincsenek totális győzelmek, csak kompromisszumok.
A történelem matematikai alapon modellezhető, az ideológiák egy-egy okra vezetik vissza a változásokat, ám a valóságban minden fordulat több tényező együttállására vezethető vissza. Peter Turchin új könyvéről.
Egy neves kutatóintézet 25 országban végzett felmérést, de egyetlen olyat sem talált, ahol a polgárok többsége lelkesedne a mesterséges intelligenciáért.
Ki is ez a már megjelenésében is karakteres, titokzatos, az olvasót híresen hosszú mondataival megbabonázó szerző? Kísérletet teszünk a válaszadásra. Győrffy Ákos írása.
A volt amerikai elnök nem is titkolja, hogy alapítványon keresztül érné el Magyarországban és Lengyelországban, hogy végre azokat a politikusokat válasszák meg, akik neki szimpatikusak.
p
0
14
13
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!