A hosszú kampány éve

A politika világában a lerágott csont kategóriába tartozik, hogy az új kampány a választást követő napon kezdődik. Ám ez a felületesnek tűnő kijelentés korántsem egyformán érvényes minden politikai szereplőre: mást jelent a kormánypártok és az ellenzék szempontjából.

Egy kormányzati ciklus kezdetén természetes, hogy stratégia készül a következő időszak legfontosabb célkitűzéseiről, valamint azok sorrendjéről. Nem mindegy ugyanis az intézkedések sorrendje és illeszkedése a kormányzás céljaihoz. A szereplők meghatározzák a ciklus legjelentősebb mérföldköveit, amikor az addigi lépéseket értékelni kell. Ilyen lehet egy önkormányzati vagy európai parlamenti választás, esetleg egy konkrét időpontja vagy időszaka a kormányzásnak. Természetesen mindig számolni kell bizonytalanságot keltő tényezőkkel, amelyek egy részét lehet előre látni, egy másik része azonban váratlanul jelentkezik. Utóbbi kategóriába tartozik például az új típusú koronavírus, amely a hétköznapok mellett a gazdaság és a politika világát is alapjaiban forgatta fel. Az előbbi csoportba pedig olyan tényezők sorolhatók, amelyek felmerülése ugyan kiszámítható, konkrét időpontjuk és tartalmuk nem. Ilyen kérdés többek között az, hogy ki lesz az ellenfél, a kihívó a következő választáson.

A jól ismert tankönyvi példa szerint a demokrácia keretei között két párt küzd egymással, és együtt megteremtik a békés politikai váltógazdaságot. Ez a modell azonban az angolszász politikai rendszerekben is csak korlátozottan tekinthető érvényesnek, más nyugati országokban pedig egyre ritkábban figyelhető meg. Az utóbbi évtizedben azt tapasztalhattuk, hogy sok esetben a ciklus utolsó szakaszáig nem világos, ki lesz a kormányzó pártok legesélyesebb kihívója, továbbá egyre gyakrabban jelennek meg olyan új szereplők, amelyek választási sikereikkel felborítják a pártok koalícióalkotási logikáját.