Forrnak az indulatok Szíriában: a lázadók felgyújtották a bukott elnök apjának sírját (VIDEÓ)
Háfez al-Aszad 1971-től 2000-ben bekövetkezett haláláig volt Szíria kegyetlen kormányzója.
2020 nemcsak az új koronavírus vagy Joe Biden Donald Trump felett aratott választási győzelme miatt lesz emlékezetes, hanem az arab–izraeli kapcsolatok átrendeződése miatt is.
A zsidó államnak története első hetvenkét évében két arab országgal, Egyiptommal és Jordániával sikerült csak diplomáciai kapcsolatokat kiépítenie, majd idén hirtelen egymás után három másikkal: Bahreinnel, az Egyesült Arab Emírségekkel és Szudánnal is. Ráadásul a minap Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök személyesen találkozott Mohamed bin Szalman szaúdi trónörökössel. A szaúdi források hivatalosan persze tagadják, de ez jelenleg inkább csak erőltetett kötelezettségnek tűnik.
Ezek az események mindenképpen történelmi jelentőségűek, kérdés azonban, hogy mennyire tartósak, és mennyire jelentenek trendfordulót. Donald Trump és Benjamin Netanjahu is személyes sikernek akarja beállítani a kapcsolatok normalizálását – ha viszont az csak a két vezető személyiségétől függött, akkor nem biztos, hogy olyan stabil lábakon áll. Ám az izraeli siker jelentőségét épp az adja, hogy nem csak a két politikus műve. Persze ők is kellettek hozzá: a közöttük lévő jó viszony arra a felismerésre vezette az arab államokat, hogy az amerikai kormány jóindulatához Tel-Avivon keresztül vezet az út. Persze ez nem csak a jelenlegi adminisztrációra igaz, hiszen a zsidó állam biztonsága és külkapcsolatainak javítása minden amerikai kormánynak külpolitikai prioritást jelent. A különbség talán az volt Trump és az elődjei között, hogy ő nem kötötte össze ezt a kérdést a palesztinüggyel, sőt kifejezetten szét akarta választani. Ebben partnerre talált izraeli és arab oldalon is.
Emellett Izrael más fejleményeknek is köszönheti a hirtelen jött és látványos sikerét. A Közel-Kelet már nem az a Közel-Kelet, amely akár csak tíz-tizenöt éve volt. Az arab államok évtizedek óta nem háborúztak a zsidó állammal, a fiatalabb generációk nem is emlékeznek a palesztin felkelésekre vagy az oslói béketárgyalásokra. Az arab társadalmak persze továbbra sem szeretik Izraelt, és szolidárisak a palesztinokkal, de az ügy fontosságát beárnyékolják más, égetőbb ügyek, mint a gazdasági kihívások vagy – sok helyen – az iráni fenyegetés.