A tudomány korrupciója

Stuart Ritchie, az ifjú szociálpszichológus a londoni King’s College kutatójaként megírta az utóbbi évek egyik legfontosabb és legszenvtelenebb könyvét. A Science Fictions (tudományos fikciók) arról szól, hogyan uralta el napjainkra a csalás, az elfogultság, a gondatlanság és a túlfűtöttség a modern tudományt. Akad-e időszerűbb olvasmány, amikor féltudásúak naponta állítják szembe a vallást az akadémiával – nem utolsósorban, amikor egy bolygó figyeli lélegzet-visszafojtva a vakcináért folytatott munkaversenyt?

Bár szerzőnk maga is tudós, határozottan a tettek embere. Története akkor kezdődött, amikor szkepszistől vezérelve saját eszközeivel megismételte a 2010-es évek néhány nagy visszhangot kiváltó agytudományi kísérletét. Hogy, hogy nem, azok a szenzációs eredmények, amelyekkel sztárszerzőik a Science és a Nature címlapjain landoltak, Ritchie-nél egyszer sem ismétlődtek meg. Amikor azonban felfedezését megpróbálta közölni ugyanezen lapoknál, rácsapták az ajtót. „Sosem hozunk le két cikket két ugyanolyan kísérletről” – hangzott az indoklás. Márpedig éppen a megismételhetőség az 1600-as évek óta a tudományos módszer alapja. Nem csupán arról van szó tehát, hogy a hírérték (az „innovatív”, „egyedülálló”, „úttörő” újdonságok iránti vágy) az akadémia világában is felülírja az alaposságot. A bulvárlogika immár annyira domináns, hogy az ellene ható cáfolatokat nyíltan cenzúrázzák.