Silvia Scatragli: Ha jól élek, látszik rajtam Isten boldogsága

„Minden nap más, de vannak fix pontok, fényes pontok: a közösségben való együttlét, a magányos csendesség vagy 
a mozgó imavilágom, a sport” – mondja az olasz származású gyógyszerész, vegyész, kutató. Buda szívében, a Fokoláre mozgalom női közösségében beszélgetünk, ahol Silvia hat társával él. Mint megtudom, van, aki nemrég indult innen misszióra, s hamarosan érkeznek újak is. A szervezet 182 országban kétmilliónál is több tagot számlál, mindig máshol van szükség egy-egy új elhívottra. Így került Silvia közel tizennégy éve Budapestre, amikor „a Jóisten radikálisan beleszólt az életébe”.

„Szeretem az országomat, büszkeséggel tölt el, hogy olasz vagyok, de öröm volt idejönnöm, és idővel Magyarországot is nagyon megszerettem. A Fokoláre elgondolása szerint fontos, hogy otthagyjuk a családunkat, a földünket, az országunkat Isten országáért. Az egység üzenetét szeretnénk eljuttatni minél többekhez, másokkal együttműködve egységesebb, testvériesebb világot építeni. Ebben kiváltságos eszközünk a párbeszéd, folyamatosan törekszünk rá, hogy egyének, népek és kulturális területek között kapcsolatokat építsünk” – osztja meg. Silvia a napsütéses Toszkánát, szüleit, a firenzei egyetem kutatói állását hátrahagyva érkezett Budapestre. „Csodálkoztak, miért jövök, és meg is értem őket. Nem voltunk hívő család, így nekik érthetetlen volt, miért dobnám el azt, amim van. Ez az én hívásom volt, nem az övék. Ezután nem volt könnyű egymásra találnunk, viszont gyönyörű történet lett a miénk, megtisztultunk minden sebtől, és ma már valóban tudjuk támogatni egymást.”