Ez azt jelenti, hogy nagyságrendileg minimum félmillió covidos van az országban, vagyis a lakosság öt százaléka lehet érintett. „Csak a szerencsének köszönhetjük, ha eddig még nem voltunk betegek” – fűzi hozzá. A szakember ugyan azt gondolja, hogy a lakosság „csaknem százszázalékosan szabálykövető”, a vírus így is folyamatosan terjed, mivel már családon belül ragasztjuk egymásra a betegséget, ott, ahol az ember értelemszerűen nem visel maszkot. „De hát ez nem is várható el” – jegyzi meg.
Kérdés, hogy mennyire bírja majd az ellátórendszer a napról napra növekvő terhelést. Ezzel kapcsolatosan Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondja, védőeszközhiányt nem tapasztalnak, elég maszk, kesztyű, lélegeztetőgép áll rendelkezésre, „ágyból is rengeteg van, elegendő is lesz”.