Tudomány és művészet határán

A Ludwig Múzeum második emeleti kiállítótereibe lépve egy pillanatig a 2001: Űrodüsszeia és a Solaris bizonyos díszletelemei és kellékei között érezhetjük magunkat. A különbség persze első blikkre egyértelművé válik, hiszen az idézett filmek látványvilága díszlettervezőik fantáziáját dicséri, a Barabási Lab huszonöt évet átfogó hálózati kutatásainak vizuális képletei pedig hús-vér eredményeket tükröznek. És ha máris felkapnánk a vizet, hogy ugyan mit keresnek bizonyos tudományos kutatások eredményei egy kortárs múzeumban, akkor gondoljunk bele csak egy pillanatra abba, hogy a reneszánsz művészet alkotásai is gyakorta tartalmazzák koruk tudományos eredményeinek hol rejtett, hol egészen nyilvánvaló képleteit. És akkor Johann Wolfgang von Goethe vagy Johannes Itten látványelemekben ugyancsak tetszetős színelméleti vizualizációiról – például a színkörökröl – még nem is beszéltünk.

A Barabási Lab szakmai sikerének egyik titka, hogy a különféle tudományterületek tudósainak munkáit dizájnerekkel és vizuális művészekkel ismerteti meg, akik a hálózati kutatás eredményeit nemritkán szemet kápráztató képi és plasztikai formába öntik, laikusok számára is értelmezve a képletek lényegi összefüggéseit. Az ízhálózatok például arra mutatnak rá, hogy milyen ízek variációit részesítjük előnyben és melyekét nem; milyen fiziológiai különbségek vagy akár közvetlen kapcsolódási pontok találhatók a távol-keleti és a nyugati konyhák között – mindezeket látványos és gigantikus méretű grafikákon és egy interaktív adatszobor segítségével láttatva.