Könyvdarálás, náciveszély?

A hatalom által vagy legalábbis annak biztatására elkövetett könyvégetésnek az ókorig visszanyúló hagyománya van az emberiség történetében, de elsőként mindenkinek a nácikhoz köthető lángoló könyv­gúlák jutnak eszébe. Könyvégetést itthon az utóbbi időben csak futóbolondok tartottak, most Dúró Dóra országgyűlési képviselő jóvoltából megismerkedhettünk a könyvdarálás jelenségével, amelyet ellenkező bizonyításáig hungarikumként tarthatunk számon.

A politikus szerint a homoszexualitást propagáló mesekönyv példányának pusztulása után a politikai performanszt sokan a náci könyvégetésekkel állították párhuzamba. Vajon belefér-e ez az aktus a szólásszabadság kereteibe? Voltaire-nek tulajdonítják a gondolatot, hogy „nem értek egyet azzal, amit mond, de halálomig védelmezni fogom azon jogát, hogy elmondja”. A zsidóüldözés elől Németországból az USA-ba menekülő Aryeh Neier pedig Defending My Enemy (az ellenségem megvédése) címmel írt könyvet a nácik szólásszabadsága mellett érvelve. Voltaire és Neier üzenete tehát: aki nem védi ellenségei szabadságát, az nem védi a szabadságot.

Jórészt John Stuart Mill kárelvén nyugszik a vélemény korlátozhatóságának modern próbája: amíg az nem okoz másnak kárt, addig nem korlátozható. A magyar gyűlöletbeszéd-tilalom mércéje szerint sem tiltható a másokkal szembeni negatív érzelmek kifejezése egészen addig, amíg nem jelent valós veszélyt a megtámadott közösség tagjaira nézve.