Kit választ Dél-Amerika zaklatott szíve?

Történt, hogy a Bolíviát 2006 óta irányító Evo Morales, az ország első indián elnöke, aki akkor már harmadik ciklusát töltötte, 2016-ban népszavazással szeretett volna megszabadulni a 2019-es indulásának útjában álló – még az első Morales-kormány alatt behozott – alkotmányos passzustól, amelynek értelmében az államfő csak egyszer választható újra. A gyakorlatilag Morales személyéről szóló népszavazást minimális különbséggel, 51,3 százalékkal nyerték meg a változtatás ellenzői, így az elnök 2019-ben már nem indulhatott volna újra – ám pártja, a Szocializmusért Mozgalom (MAS) az alkotmánybíróság elé vitte a kérdést, amely aztán eltörölte a korlátozást.

Bűnben fogant újraindulás

A 2019-es újraindulás tehát az ország nagyobbik része szemében bűnben fogant, s hiába aratott szűk győzelmet Morales, a választási megfigyelők csalásvádjai berobbantották a bolíviaiakban évek óta gyűlő feszültséget. A tömegtüntetések eredményeképpen az államfő a harmadik megválasztása után húsz nappal, 2019. november 10-én lemondásra kényszerült, s – utódjától rosszat sejtve – először Mexikóban, majd Argentínában talált menedéket.

„Morales népszerű és sikeres vezetőből az utolsó pár évben megosztó, csökkenő hitelességű politikussá kezdett válni – fogalmaz Soltész Béla Latin-Amerika-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. – A bázisát jelentő indián közösségekben is vannak olyanok, akik elpártoltak tőle. Továbbá számos botrány tört ki az államfő körül, szexuális viszonya volt egy fiatalkorú lánnyal, és hatalmas költségek árán épített új elnöki palotát La Paz központjában.” Soltész hangsúlyozza, hogy Morales elnöksége – főleg a korábbi időszak – egyáltalán nem volt terméketlen a bolíviaiak számára: a GDP átlagosan évi 5 százalékkal nőtt, a létminimum alatt élők száma pedig a felére csökkent.

Az elnök távozása után hamar világossá vált, mennyire máshogy látják az ország különböző részein az örökségét. Moralest követve lemondott az alelnök, valamint a szenátus vezetője és első alelnöke is, így került az állam élére Jeanine Áñez, a felsőház második alelnöke, a pampák és esőerdők borította, gazdaságilag jelentéktelen Beni tartomány ellenzéki szenátora. A testület sebtiben egy határozatképtelen ülésen – tehát jogellenesen – választotta meg az elnöki posztra. Áñez az ideiglenes államfők pártsemlegességének béklyóját levetve egy percig sem tétlenkedett. „Beiktatása után szinte azonnal kiléptette Bolíviát az Hugo Chávez néhai venezuelai elnök által alapított, Bolívari Szövetség Amerikánk Népeiért (ALBA) nevű integrációs szervezetből, illetve Juan Guaidót ismerte el Venezuela elnökeként, ezzel külpolitikailag újrapozicionálta az országot” – idézi fel a szakértő. Mindemellett több mint egy évtizednyi diplomáciai mosolyszünet után ideiglenes nagykövetet delegált az Egyesült Államokba, hazaküldte az országban lakó kubai orvosokat, katolikus szimbólumokat hozott be az állami ünnepélyekre. Bár elnökségének korai időszakában világossá tette, hogy „őszintétlennek” gondolná, ha ideiglenes államfőként megméretné magát a 2020-as ismételt választáson, végül mégis elindult a posztért.