Száznegyven éve, 1880. október 28-án született Hatvany Lajos.
Van egy kissé rosszmájú anekdota arról a jelenetről, amikor Hatvany Lajos Berlinbe utazott, hogy az ottani egyetemen fejezze be tanulmányait. A pályaudvaron mentora, Gyulai Pál irodalomtörténész így búcsúzott tőle: „Majd írjon!” Hatvany pedig szó szerint vette a búcsúszavakat, s ezért lett belőle író. Ebből a történetkéből is látszik, hogy a száznegyven éve született Hatvany Lajos kortársi megítélése némiképp ellentmondásos volt. Amiben nyilván közrejátszott az is, hogy dúsgazdag cukorgyáros családból származott, s ez már önmagában okot adott arra, hogy sokakat a sárga irigység emésszen már a nevének hallatára is. „Az utolsó mecénás”, ezzel a jelzővel illeti az utókor Hatvanyt, nem véletlenül. Bár nyilván nem a legutolsó volt, aki vagyonának tekintélyes részét művészetpártolásra fordította Magyarországon. Igaz, ilyen hevülettel és elszántsággal rajta kívül kevesen vettek részt az irodalmi életben a huszadik század első évtizedeiben. Hatvany Lajos egyik nagy érdemének a legendás Nyugat folyóirat alapítását szokás tartani.
Lynch álomvilága jórészt egybeesett a rendszerváltás körüli idők furcsa eufóriájával, a kamaszkorommal, a nagy tájélményekkel és a kíméletlenül közelítő felnőttkorhoz kapcsolódó balsejtelmekkel. Győrffy Ákos írása.
Költőink, uralkodóink és modern-kori politikusaink számára is fontos ünnep a karácsony, de nagyon eltérő módon ünnepelték: volt idő, míg fenyőünnepnek hívták.
Száraz Miklós György bő negyedszázada van jelen az irodalmi életben.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Körlevelet kaptak a világ minden táján működő amerikai külképviseletek a mai napon.
Erdogan szerdára országos gyásznapot rendelt el.
