Félelemmel és megvetéssel gondolt vissza az októberi napokra a szovjet nagykövet, amikor a birodalom csődöt mondott egy nemzet szabadságvágyával szemben. A kommunisták számára a magyar nacionalizmus tűzzel-vassal pusztítandó volt, és a nemzeti függetlenség gondolatát a „horthyzmussal” tették egyenlővé.
Máthé Áron írása a Mandiner hetilapban.
1956. szeptember 8-án a budapesti szovjet nagykövetségen feljegyzés készült. A dokumentum szerint egy vonalas, elkötelezetten párthű magyar író elvtárs a következőkről tájékoztatta a nagykövetséget: „az utóbbi időben a magyar írók körében felerősödött a szovjetellenes hangulat, és új formákat öltött, amelyek magukon viselik a magyar sovinizmus, az antiszemitizmus és a nyílt szovjetellenes érzelmek jegyeit. Az írók körében arról folynak beszélgetések, hogy a »szovjet felszabadítás« Magyarországot olyan csonka országgá tette, mint amilyen annak idején a »trianoni diktátum« eredményeként volt, s hogy közel hárommillió magyar, úgymond, ismét a haza határain kívül rekedt. Azt is beszélik, hogy Magyarország állítólag a »szovjet felszabadítás« miatt veszítette el Horthy örökségét.” Az író elvtárs beszámolójából készült jelentést személyesen Jurij Andropov nagykövet szignálta. Vajon miről volt szó? Tényleg kitört volna a sovinizmus és az antiszemitizmus a magyar irodalmárokból? A sztálini formulával egyszerűen csak a lélek mérnökeinek nevezett írókat hirtelen megszállta volna az irrendentizmus? Nos, erről természetesen szó sem volt, ám érdemes megnézni, hogyan alakult a magyar nemzeti eszme értékelése a szovjetek galaxisának ezen a fertályán.
Lopakodó burzsoá nacionalizmus
Újabban néha felmerül, hogy Rákosi „nacionalizmusra” épített volna, hogy politikai bázist biztosítson magának. Erről azonban szó sem volt. A megátalkodott kommunista vezért mindennel lehet vádolni, csak éppen ezzel nem. Fő elméleti alkotása ugyanis az a tétel volt, hogy „a legnagyobb reakció a magyar reakció”. Vagyis e gondolat szerint a két világháború közötti polgári rendszer volt a mélypont a modern történelemben, jószerivel a legelnyomóbb rezsim, amely valaha is létezett, s amelynek hagyatéka ráadásul beivódott a magyar nép lelkébe. Rákosi 1948. július 2-án a budapesti pártfunkcionáriusok előtt beszélt erről. „Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy nálunk is megvan a veszélye annak, hogy a burzsoá nacionalizmus belopódzik soraink közé. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a felszabadulást 25 esztendős Horthy-rendszer előzte meg a maga soviniszta, irredenta propagandájával. S hogy e rendszer előtt meg éppenséggel a magyar faji fennsőbbség, a magyar szupremácia tévtana fertőzte meg a magyar nemzedékeket. Öncsalás volna arra gondolni, hogy ennek a sovinizmusnak már nincs maradványa, és nincs szükség vele szembeszállni. Elég arra gondolni, hogy Mindszenty, a német fasiszták és a sváb volksbundisták nagy barátja milyen szívósan próbál a reakció érdekében a soviniszta húrokon játszani.” Mindszenty, aki a nyilasok börtönében ült, és eszébe sem jutott soviniszta húrokon játszani…
Rákosi nem csak idehaza vitte ezt a vonalat. A magyar kommunisták a párizsi békeszerződés előtt szovjet sugallatra kisebb határmódosítási igényekkel rukkoltak ki Sztálin előtt. A szovjet sugallat persze csak arra szolgált, hogy a román elvtársakat és társutasokat drillben lehessen tartani. Emiatt azonban Rákosinak a románok előtt magyarázkodnia kellett még évekkel később is. 1954-ben egy megbeszélésen beismerte, hogy a párizsi béke előtt valóban beszélt Sztálinnal a trianoni román–magyar határ módosításának kérdéséről, de hozzátette, hogy azóta meggyőződött róla: „a békeszerződés határozata Erdély kérdésében helyes”. Gerő Ernő ezen a találkozón rálicitált Rákosi Mátyásra. Azt mondta: „Erdély kérdését véglegesen és fenntartás nélkül megoldottnak kell tekinteni”, illetve leszögezte, hogy az ottani magyar kisebbség helyzete „Románia belügye”. A „nacionalizmust” jelentő, egyébként ártatlan intézkedéseket pedig Nagy Imrére kenték, akiről korábban a hazai elvtársak ezt mondták: „szinte gatyás parasztként magyarkodott a népfrontkongresszuson”. Pedig Nagy Imre ilyesmire alkatilag is képtelen lett volna, ahogyan a trianoni tragédia gondolata sem érintette meg. Bár külpolitikai tárgyú írásaiban egy-két helyen felbukkant a „Duna-völgyi népek” összefogásának gondolata, ez valójában csak azt jelentette számára, hogy ezek a népek hogyan jutnak el a szocializmushoz: a szovjet modellhez képest a helyi sajátosságokat is figyelembe véve. A nemzeti függetlenség gondolata is csak attól kezdve foglalkoztatta, hogy szovjet nyomásra 1955-ben leváltották miniszterelnöki posztjáról – amikor szovjet utasításra kinevezték, akkor érdekes módon ez a probléma még nem ábrázolódott előtte.
Torz kép Magyarországról
Szegény Pongrátz Gergely, szegény Mansfeld Péter, szegény Wittner Mária. Amikor a latinok leírták, hogy változnak az idők, ezt talán még ők se gondolták volna… Ungváry Zsolt írása.
Varga Judit érzelmileg és emberileg is megterhelő, bántalmazó házasságban élt. Azonban mindvégig méltósággal és tisztelettel kezelte a helyzetet. Pedig joggal ordíthatna a fájdalomtól.
A szervezők várnak mindenkit, aki jelenlétével is demonstrálni kívánja a bátor nemzeti kiállás és az összefogás erejét, jelentőségét.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
Kíváncsian várjuk, hányan maradnak ügynökök így a terepen, hogy le kell költözniük az emberek közé a hóhatár feletti villából.
Volt olyan közéleti szereplő, akiben felmerült, hogy Brüsszelből kérhettek egy „szívességet”, míg más szerint „tavaly Magyar Péter berobbanása elsodorta” Gyurcsányék pártját is.
Mao Ning szerint gond van az EU vezetőinek fejében.
Világjárványoktól, természeti katasztrófáktól és fegyveres konfliktusoktól tartanak.
