Ottlik Géza harminc éve, 1990. október 9-én hunyt el.
Szokás mondani, hogy Ottlik Géza volt az utolsó nagy formátumú író a 20. századi magyar irodalomban. Ami persze nyilván túlzás, bár érteni vélem, miért gondolják ezt sokan. Ottlikban valóban volt valami, ami kiemelte kortársai közül, és egy sajátos, csak rá jellemző és csak őt megillető helyre állította a magyar irodalom örökkévalóságában. Valahogy mindig távol állt a többiektől, nem volt a része semmiféle irányvonalnak és csoportosulásnak. Rá is illik az a meghatározás, amit például Bodor Ádám emleget olykor magával kapcsolatban: magáníró. Ottlik is ilyen magáníró volt, életműve bizonyos értelemben zárvány, nem teremtett iskolát (inkább megírta az Iskolát), egyértelmű hatása nem látszik az őt követő generációk műveiben – noha tudható, hogy Esterházy Péter és Lengyel Péter nagyra értékelte.
A február 20-án, csütörtökön, 18 órától kezdődő esten az irodalom mellett a zene is kiemelt szerepet kap.
Cserepes Károly The Beginning of the Beginning című új lemeze hipnotikus zenei utazás Afrika lelki térképén.
A szakralitásban hiszek – vallja Száraz Miklós György. Az íróval kalandos életútjáról, világ körüli és lelki utazásairól, történelemről és jelenkorról, indíttatásairól és mai tűnődéseiről beszélgettünk.
Kérdezhetnéd persze, hogy minek beszélek itt önmagamról, amikor te vagy a levél címzettje. Azért, kedves Péter, mert megszólítva érzem magam. Általad érzem megszólítva magam. Győrffy Ákos írása.
Lynch álomvilága jórészt egybeesett a rendszerváltás körüli idők furcsa eufóriájával, a kamaszkorommal, a nagy tájélményekkel és a kíméletlenül közelítő felnőttkorhoz kapcsolódó balsejtelmekkel. Győrffy Ákos írása.
Vasárnap valószínűleg nem születik meglepetés, az ország jövője viszont továbbra is bizonytalan.
A DK elnöke szerint 2025 nem a remény, az áttörés éve, hanem a „balsors balladája” lesz.
