Szigetelőszalaggal a falra ragasztottak egy banánt: hatmillió dollárért azonnal lecsapott rá egy „műgyűjtő”
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
Nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész világ politikai és jogi folyamataira nagy hatással lehet, hogy életének nyolcvannyolcadik évében elhunyt Ruth Bader Ginsburg, az amerikai legfelső bíróság széles körben tisztelt bírája. Az üresedés teljesen átírja a finisébe érkező elnökválasztási kampány forgatókönyvét, és a választás eredményét is jelentős mértékben befolyásolhatja. És természetesen a bíróságon belüli erőviszonyokra is korszakos hatással lehet, ha az eddigi két eredményes jelölése után a már életében legendássá vált liberális bíró utódját is Donald Trump elnök nevezheti ki.
Tegyük most mégis félre a politikát és a jogfejlődést, és vessünk egy pillantást arra, ami nem kevésbé figyelemre méltó és tanulságos: Ruth Bader Ginsburg és bírótársa, Antonin Scalia több évtizedes barátságára. Ismeretes ugyanis, hogy a jogászikont harmincöt éves elszakíthatatlan barátság fűzte a négy éve elhunyt Scaliához. Ginsburg a progresszívek rajongva tisztelt nagyasszonya volt a bíróságon, Scalia pedig még ennél is több a konzervatívoknak. Ő volt az, aki az úgynevezett originalista alkotmányértelmezés páratlanul eredeti képviseletével visszahozta a versenybe a konzervatív megközelítést az alkotmánybíráskodásban, megtörve a liberális-aktivista értelmezési kánon régóta tartó hegemóniáját. A liberális politikai filozófus, Ronald Dworkin sarkító értékelésénél nehéz lenne frappánsabbat találni: „Scalia miatt ma mindannyian originalisták vagyunk.”
A kibékíthetetlen szakmai ellentét jól nyomon követhető a két bíró munkásságán. Ginsburg neve előadó bíróként elválaszthatatlanul kötődik számos nagy jelentőségű precedenshez, és ezek közül néhány a szívéhez is különösen közel állhatott. Ő dolgozta ki például a nemek közti diszkrimináció elleni joggyakorlat egyik fontos határozatát a nők katonasági felvételének ügyében – a döntés egyhangúságát egyetlen különvélemény törte meg: Scaliáé. Nevezetes döntést jegyez Ginsburg az értelmi fogyatékosok hátrányos megkülönböztetésével kapcsolatban is – mindössze ketten nem értettek egyet vele, egyikük Scalia. A környezetszennyezési ügyekben való perindítási jogról is Ginsburg írhatott precedenst erős, hétfős többség számára – de nem Scaliának, aki ezúttal is különvéleményen volt. A sort folytathatnánk, majd rátérhetnénk Scalia fontosabb ügyeire is, amelyek hasonlóan ritkán nyerték el Ginsburg támogatását.