Rubik-recept a 2020-as évekre

„A kockát? Én nem találtam fel. Csak felfedeztem.” Tíz évvel ezelőtti első beszélgetésünk számomra legemlékezetesebb foszlánya Rubik Ernőtől. A magyar zsenik mindig zavarba ejtő, nyegle szerénysége Bartók Bélától Egerszegi Krisztinán keresztül Rubikig. Mintha teljesítményük magától értetődne, az őket övező érdeklődés pedig – ideértve nem csupán a rivaldafényt, de a hangos elismerést, a rajongást, a csodálatot is – teljességgel érthetetlen s leginkább a hátuk közepére kívánt dolog. A budapesti lángész, akinek találmányával eddig legkevesebb egymilliárd ember játszott a bolygón, végre megírta saját történetét.

Érdemes tudni a könyvről, hogy ötéves megfeszített munka eredménye, a szerző saját koncepciója szerint, a világpiaci ambíciók okán eleve angol nyelven íródott – abból fordították magyarra. Az unortodox, így Rubiktól cseppet sem távol álló megközelítés bejött: A mi kockánk már a magyar megjelenés napján napvilágot látott az amerikai és a német piacon, valamint további tucatnyi országban. Már az első interjúkért sorba álltak a világlapok.

„…Én csak felfedeztem.” Nem éppen az amerikai self-made vállalkozó, a posztmodern „énmárka” építő arche­típusa. A szép az, hogy Rubik és a kocka így is meghódították a világot.

Minden oddsz ellenére hódították meg. Ahogyan Magyarország is minden oddsz ellenére létezik még mindig egy geopolitikai átjáróházban Európa közepén. Sokan mondják, a magyar rafinériának, finesznek, kreativitásnak ebben a megmaradásban döntő szerepe van. Nem mintha olyan könnyű volna azt a magunk szolgálatába állítani, sőt.

A magyar modernizáció hagyományosan mindig a birodalmi érdekeknek alárendelve zajlott és működött – amikor éppen működhetett. Az európai és világgazdaság centrumaiból hozzánk, a félperifériára megküldött feladatok és szabványok, beszállítói feladat­kiosztás alapján.

Ne tévedjünk, jórészt így van ez most is.

Rubik Ernő története viszont (aki tanársegédként az Iparművészeti Főiskola alagsorában kísérletezve alkotta meg a bűvös kocka első prototípusait) arra tanít minket, hogy igenis lehet a finesz, a magyar invenció – ahogy főiskolai mentorom, Cséfalvay Zoltán közgazdászprofesszor nevezi – a stratégiai autonómiánk része.