Kultúrális programajánló.
Magdolna, avagy foszlányok egy forgatásról
| Hegyi Zoltán |
Van az úgy néha, hogy nem kell keresgélni a feladatot, hanem megtalál, és tényleg házhoz jön, mint a lószerszám. A főhősnő, Magdolna ott (is) élt, lakott és imádkozott, ahol momentán magam élek, lakom és imádkozom. A terep, a Káli-medence, a táj nekem nem térkép, a bejárás, a helyszínek keresése testre van szabva, és lélekre. Közben kiderül, hogy Magdolna apját játszom, és én leszek az egyik executive producer. Utóbbi még úgysem voltam soha. Tisztára mint Tim Roth a Hazudj, ha tudsz-ban, hihi. Közben elolvasom a forgatókönyvet, és utánamegyek az eredeti sztorinak. Érdekes fickó lehetett a korántsem kedves papa.
A rendező Buvári Tamás. Egyszer évekkel ezelőtt váratlanul felbukkant a konyhánkban a regényével, no meg Fenyvesi Ottóval, a Vajdaság legjobbszolgálati rock and roll nagykövetével, Molnár Sándor veszprémi antikváriussal, a hatodik Stonesszal és Kálózy Kálmánnal, aki akkor éppen azt vette abba a fáradhatatlan fejébe, hogy a Balaton-felvidéket a UNESCO világörökségének szerves részévé teszi. Akkoriban még így mentek itt a dolgok. Ha négy-öt magyar összehajolt, abból kultúra lett, és barátság, nem befektetés. Egyébként kár, hogy a kettő nagyjából kizárja egymást, néha nem ártana nemcsak élni, de megélni is. Aztán megnéztem Tamás játékfilmjét, a Szeretföldet.
Le voltam nyűgözve, erre élénken emlékszem. Eltelt néhány röpke év, és tessék. Akiknek dolguk van egymással, azok bevonzzák egymást. Tamás „mind emberileg, mind művészileg” az emberem.
A film két idősíkban játszódik, egy-egy napot mutat be, a kezdetet és a véget. A gyerek Magdolnát Tamás számtalan gyönyörű és tehetséges gyermeke közül az egyik, Villő játssza. Az első jelenetet, amelyben látom, a tapolcai iskolamúzeumban forgatjuk. A kiscsaj ellenállhatatlan, ragyog és sugárzik. Fel kell kötni a parasztgatyát. A felnőtt lányom Nagy Katica (képünkön). Színésznő. Pont annyi idős, tehát pont annyira nagyon fiatal, mint a saját kisebbik lányom. Ez még csak hagyján, de annyi alázat szorult bele máris, mint a legnagyobbakba – én még vittem kávét és pokrócot Páger Antalnak, tudom miről beszélek –, és olyan rezdülései vannak, hogy beleborzongok. Ha megérem, mesélhetem majd az unokáimnak, hogy ezzel a nővel (látod, aki ott megy fölfelé, a vörös szőnyegen, a csillagok között) én valaha egy jelenetben lehettem.
Szpojler jön. Amikor Magdolnát lelövik a ruszkik, felemelem a földről, és eltolom egy saroglyán. Na most, a hozzám hasonló „amatőr színészeknek” többnyire azt mondják a rendezők, hogy „te csak hozd magad”. Ezzel itt most nem mennék semmire. Nem az a szituáció, nem az a karakter. Kitalálok hát neki egy nyelvet, egy akcentust, és állapotba helyezem magam, hagy örüljön Sztanyiszlavszkij. Ez utóbbi olyan jól sikerül, hogy a feleségem szerint utána még két napig nem vagyok beszámítható. Ez a habitusomból adódik. Megszoktam, hogy minden vessző egy pont az életemből. Talán lejön.
Magunk között elkezdjük magdizni a boldoggá avatására váró Magdolnát. Most lett a miénk.
Az operatőr Tóth Zsolt. Leírnám százszor, és nem büntetésből, hanem boldogan. Az egyik legnagyobb varázsló, akivel találkozhattam, és csuda egy ember. Olyan humorral, hogy elég nagy meló visszazökkenni a jelenetekbe, mert nem éppen burleszket forgatunk.
Mindig jól szórakozom, amikor egy amerikai filmről azt olvasom, hogy low budget, aztán a műleírásban megjelenik egy olyan összeg, amilyenből a Tamás meg a Zsolt évekig elbogarászna. Itt mindenki puszira dolgozik, a stáb minden tagja külön is megérne egy misét, ha már itt tartunk, a film jelentős részben közösségi finanszírozásból készült, Isten óvja és áldja Veszprém megyét.
Ősbemutató, Veszprém, Filmpiknik. A vetítés végén Udvardy György veszprémi érsek úr a katarzis szót használja.
(Magdolna. Magyar film, 2020. szeptember 17-étől a mozikban)
Ki sem derül, ha nincs a botrány: ez az alak, Lakatos Márk járja az országot és előadásokat tart művelődési házakban a kultúra nevében... Ungváry Zsolt írása.
Hat fergeteges számmal, köztük a máris közismertté vált Gyere babával és a Csavargóval jelentkezett a Magyar Banda.
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Ha az Egyesült Államok civilizációjáról beszélünk, akkor érdemes behatóan ismerkedni azon struktúrákkal, melyek kibontakozását és fennmaradását lehetővé tették. Pogrányi Lovas Miklós írása.
A nyugati civilizáció egy 19. századi találmány, hasonlóan a vasúthoz és a távíróhoz; Európa már a bronzkorban a globalizáció középpontja volt – állítja az Oxfordi Egyetem régészprofesszora.
Két évvel a borzalmak után újra előtörhetnek az emlékek a magyar kapusból.
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
