Így lehet tönkretenni az európai igazságügyi együttműködést

Mernyei Ákos írása a Mandiner hetilapban.

Abszurd helyzet állt elő a közelmúltban: a holland bíróság gyakorlatilag kimondta, nem látja biztosítva, hogy a 
Lengyelország által átadni kért gyanúsított megfelelő elbánást kap hazájában a vele szemben folytatott büntetőeljárás során a lengyel jog rendszerszintű hiányosságai miatt. Vagyis a holland bíróság szerint azzal, hogy Lengyelország egy köztörvényes büntetőügyben az eljárás lefolytatásával szuverén jogát kívánja gyakorolni, olyan hátrányt okozhatna a gyanúsítottnak, amellyel szemben neki kell őt megvédenie. Nem nehéz mindebben észrevenni a kéretlen világboldogítás rigmusait. Lássuk, mi is történt.

Eddig a jogrendszerek egyenértékűsége volt a norma

A holland testület kérdése magában foglal egy súlyos értékelő megállapítást: a lengyel jog és bírósági intézményrendszer nem biztosítja azt a kellő szintű jogvédelmet egy gyanúsítottnak, mint a holland bíróságok. A helyzet még inkább megdöbbentő annak fényében, hogy a holland bíróság nem a saját vagy egy harmadik állam polgárát félti a lengyel igazságszolgáltatástól, hanem egy lengyel gyanúsítottat. S hogy a kedélyeket még tovább borzoljuk: a feltételezett elkövetővel szemben nem valamiféle állam elleni bűncselekmény miatt folyik eljárás, a gyanú szerint több mint kétszáz kilogramm kábítószert – marihuánát, amfetamint, hasist és kokaint – vitt be Lengyelországba, valamint hamis személyazonosító okmány volt a birtokában. Röviden: drogcsempészet és más effélék miatt szeretnék a lengyel hatóságok felelősségre vonni. Amennyiben az Európai Unió Bírósága (EUB) helyt adna a holland kezdeményezésnek, bátran mondhatnánk, hogy szöget vert az európai igazságügyi együttműködés koporsójába.

Az európai jogi és gazdasági életben kiemelt helyet kap a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés. A vonatkozó szabályrendszer része az európai büntetőeljárás-jog is, amelynek alapkő-jelentőségű dokumentuma a 2002-ben intézményesített európai elfogatóparancs. Ez lehetővé teszi, hogy az egyik tagállam bűnüldöző hatóságai olyan „körözést” bocsássanak ki, amely alapján ha a terheltet más tagállamban fogják el, ki kell adni az elfogatóparancsot kibocsátó ország számára. A tagállamok az európai elfogatóparancsot a tagállami jogrendszerek egyenértékűsége alapján, a kölcsönös elismerés elve szerint hajtják végre. Ez alól csak kevés kivétel van jogszabályban tételesen meghatározott okokból; ezek olyan objektív körülmények, amelyeket a jogalkotó korábban éppen a kölcsönös bizalom elvének tiszteletben tartására tekintettel szabott meg, például ha a megjelölt bűncselekmény elévült, vagy a tárgyában korábban már jogerős ítéletet hoztak.

A kölcsönös bizalom aláásása

Esetünkben egyetlen ilyen körülmény sem áll fenn. A holland bíróság azonban ahelyett, hogy átadta volna a gyanúsítottat Lengyelországnak, előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult az EUB-hez jogalkalmazási iránymutatásért. Egyik, a testülethez címzett kérdése röviden akként szól, hogy megtagadhatja-e az érintett személy átadását, amennyiben a „tényállástól függetlenül [fennáll] a független bírósághoz forduláshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye, ami azzal áll összefüggésben, hogy a kibocsátó tagállam bíróságai a rendszerszintű és általános hiányosságok miatt már nem függetlenek”.

Tekintettel arra, hogy a jogszabályban ilyen megtagadási ok nem szerepel, a válasz triviálisnak tűnik: nem, nem tagadható meg ilyen alapon a gyanúsított átadása. A helyzet mégsem ennyire magától értetődő. 2016-ban egy ügyben úgy döntött az EUB, hogy ha a megkeresett tagállam hatósága megállapítja, hogy embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélye fenyegeti az átadni kért személyt, az elfogatóparancs végrehajtását el kell halasztani. Ez az ítélet azonban egyértelművé tette azt is, hogy az elhalasztásra csak akkor kerülhet sor, ha bizonyítékok alapján vélelmezhető, hogy a gyanúsított ténylegesen ilyen bánásmódnak lenne kitéve. E döntés alapján világos: ha ilyen konkrét veszély nincs, át kell adni a feltételezett elkövetőt. Döntését az Európai Unió Bírósága későbbi jog-gya­korlatában is megerősítette, így éppen Lengyelország kapcsán úgy foglalt állást egy másik ügyben, hogy meg kell vizsgálni az érintett személy egyedi ügyét abból a szempontból, hogy dönteni lehessen: fennáll-e esetében a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének a veszélye.