A piacozás persze mindig mindenhol izgalmas esemény volt. Irodalmunk tele olyan mesékkel, amelyben valaki a kedvesének vagy a gyermekeinek vásárfiát visz. Azonban már Szent László rendelkezett a közösségi és lelki életet gátló, céltalan, önmagáért való pénzköltésről, mondván, „aki vasárnap vásárt üt, bontsa el sátorát”.
Budapesten a nemzetközi vásárok rendezésének megfelelő színtere csak a két világháború közt alakult ki, méghozzá a Városligetben. Számos fotó tanúsága szerint a park szinte teljesen beépült, csarnokok foglalták el a területét. Persze ennek is volt előzménye. A ma Millennium Házának nevezett épület kiállítási csarnoknak készült 1885-ben, majd tíz évvel később, az államalapítással kapcsolatos kiállítások alkalmával újra fontos szerepet kapott. Ipar és mezőgazdaság ekkor azt mutatta meg, hogy hová jutott ezer év alatt az alkotókedv. A Liget Budapest projektben nemrég felújított, neoreneszánsz, Zsolnayval díszített és rózsakerttel övezett, gyönyörű házat Pfaff Ferenc tervezte.
A szocializmusban más szereppel bírtak a kiállítások és vásárok. Az állandó termelési és elosztási anomáliák miatt folyamatos volt az áruhiány, s a magánkezdeményezésnek sem volt terepe. Mégis mutatni kellett valamit, a brnói vagy wrocławi vásároktól nem lehetett lemaradni. Ezenfelül üzletkötőink nem beszéltek idegen nyelveket, és utazásaik korlátozva voltak. Az itthon megrendezett találkozók ellenőrzés alatt tartott lehetőséget kínáltak, hogy a vállalatok dolgozói külföldiekkel érintkezzenek, és képet kapjanak a piaci trendekről. Természetesen a propagandának is tág tere nyílt. Évről évre itt jelentették be nagyon várt hazai autóbuszok, magnók, korszerű építőanyagok, egyéb termékek tömeggyártását, valamint a jelentős üzletkötéseket. A Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) történetében 1973 hozta a nagy változást, ekkor megindult a kiköltözés a Ligetből az újonnan létrehozott kőbányai vásárvárosba, és elkezdődött a régi épületek bontása. Ma a Királydomb emlékeztet erre: az elbontás törmelékéből emelték.