Jólvanazúgy?

Olvasó, ki az igazi, nagybetűs magyar valóságra vagy kíváncsi, ne a statisztikai adatsorokból próbáld megismerni hazádat. És pláne nem a kortárs hazai szövegirodalomból. Ha valóban be akarsz nézni a magyar májáfátylak mögé, kezdj lakás- vagy házkeresésbe az interneten vagy a valóságban, és nézd végig az eléd táruló kínálatot! Mindennél jobban megismerheted, hogyan élünk ma – és hogyan éltünk a mögöttünk hagyott félmúltban mi, magyarok.

Hadd vessek fel egy kényelmetlen tételt: mintha nekünk, magyaroknak lenne némi gondunk a méretgazdaságossággal. Mintha nem úgy tudnánk belakni a nekünk adatott élettereket, ahogy az optimális lenne. Hol a pillanatnyi bőséget visszük túlzásba, hol a szükség és a szűkség rögzül tartósan. Hogy mire is gondolok? Árpád apánk nagyon jól tette, hogy bejött a Kárpát-medencébe – csak ez kissé nagynak bizonyult a magyarság számára. Nemzeti nagylétünk korszakában sem tudtuk teljesen kitölteni, majd pedig száz éve túl szűkre szabták a rövidlátó nagyhatalmak a földünk határait, és bármerre néztünk is, saját magunkkal lettünk szomszédosak.

Messzire kanyarodtam – pedig nem is annyira: történelmi fordulataink lemérhetők személyes és családi élettereink alakulásán is. Miután a kommunizmus szétverte az organikusan fejlődő polgári és paraszti élet kereteit, e keretekkel együtt pusztult a lakókörnyezetünkkel, életkörülményeinkkel kapcsolatos kiegyensúlyozott viszonyunk is. A régi idők parasztportái körül a szegénységben, a szűkös keretek között is tisztes rendet tartottak. Ugyanez igaz volt a városokra, a polgári otthonokra a klasszikus villáktól a bérházak kiszámítható rendjéig.