Bejrút tanulságai

Amikor egy nagy horderejű, emberek millióit érintő katasztrófa következik be, igyekszünk minél hamarabb értelmezni az eseményeket, tettest keresni, igazságot szolgáltatni. Ebben a folyamatban gyakran túl racionálisan gondolkodunk: mindent egy nagy politikai játék részeként értelmezünk, és vérmérséklettől függően titkosszolgálatokat vagy terrorcsoportokat sejtünk a háttérben. Tesszük mindezt azért, mert valahol vágyunk rá, hogy a világ egyszerűen működjön, és a komplex kérdésekre egyszerű válaszokat találjunk.

Ugyanez zajlott le a múlt heti bejrúti robbanás esetében is, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük a körülményeket. A mindössze hatmilliós Libanon a közel-keleti hatalmi versengés egyik színtere. Az ország társadalmi összetétele (a nagyságrendileg azonos súlyú szunnita, síita és keresztény közösség) és geopolitikai elhelyezkedése (Izrael és Szíria szomszédsága) mindig is kiszolgáltatta a társadalmat a külső hatalmaknak. Bejrút már megélt egy másfél évtizedes polgárháborút, véres merényleteket és orgyilkosságokat is, tehát nem lenne meglepő egy újabb kemény beavatkozás. Ráadásul az elmúlt év a szokottnál is turbulensebb volt Libanon életében. Az arab tavasz második hullámában tavaly országos tüntetések robbantak ki a politikai elit cselekvőképtelensége és a krónikus gazdasági problémák okán. A megmozdulások miatt a kormány lemondani kényszerült, ezért az év elején új, szakértőinek mondott kabinet került hatalomra Hasszan Diáb vezetésével. A kormányfő a panaszok meghallgatását és a bajok orvoslását ígérte, de fél év alatt nem sikerült érdemi változást elérnie – bár kétségtelen, hogy a koronavírus okozta egészségügyi válságot relatíve jól kezelte.

Ebben a helyzetben robbant fel a 2750 tonnányi ammónium-nitrát a főváros kikötőjében, több mint százharminc életet követelve és brutális pusztítást okozva. Bejrút kormányzójához hasonlóan sokan a hirosimai atomtámadáshoz hasonlították az esetet, tudatosan vagy tudattalanul is azt implikálva, hogy valaki támadást intézett a város ellen. Annak ellenére, hogy az idegenkezűségre egyelőre semmi jel nem mutat, mindenki a maga nézetei szerint igyekezett felelősöket keresni, legyen szó Izraelről, Iránról, a Hezbollahról vagy az Iszlám Államról.