Klasszikus „népi arc”, ráadásul igazi úttörő, mégsem szereti a homlokráncolós, szakbarbár megközelítést, ha népi kultúráról, tánckultúráról van szó. Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus egy új pesti színház tervéről, színpadra koreografált történelemről és a táncba kódolt szabadságról.
Nagy Csomor András interjúja a Mandiner hetilapban.
Csehországban jár egy mondás: a cseh zenészek saját bevallásuk szerint a szlovákoktól tanulnak muzsikálni, a szlovákok a magyaroktól, a magyarok pedig csak tudnak.
Erről eszembe jut egy tavalyi történet Kuvaitból. Kérdezték a helyi szervezők, hogyan táncolnak a magyar lányok. Mondtuk, hogy hát a magyar csárdást, azt bizony a férfival szemtől szembe táncolják. Azt mondták, azt nem lehet. A szomszéd étteremben az elfedett arcú nők a levest is elkendőzött arccal ették.
Hogyan került az életébe a tánc?
1956-ban születtem Miskolc mellett, Szikszón. A család egyik ágon lengyel származású, számos szál pedig Kassához fűz bennünket. Felmenőim életében nagy szerepet játszott a katonaság. Nagyapám a galíciai és az olasz fronton harcolt az összeomlásig, apám szanitécként szolgált a Donnál. Különös, kemény ember volt, nem volt könnyű szót érteni vele. Édesanyám tanítónő volt, sajnos ötvenévesen elhunyt. Mindenesetre ő szerette a színházat, így amikor középiskolát kellett választanom, akkor a gépészeti szakiskola helyett az Állami Balett Intézetet választottuk, ahol akkor indult az első néptánc tagozat.
Otthon a lemezjátszó előtt gyakoroltam. Kiderült, hogy a bokázó, a borsodi átvető, a cifra és a többi alaplépés igen könnyen megy nekem.
Jött, látott, győzött a felvételin, aztán Budapestre költözött?
Igen. Mindig is vonzott Budapest, de az elején el voltam veszve. Aztán belejöttem, mint kiskutya az ugatásba. Ma taxit is vezethetnék, úgy ismerem a várost. 1973 óta itt élek.
Mi történt azután?
Kallós Zoltán kijött a börtönből Erdélyben, átjött Magyarországra, meglátogatta a néptánc tagozatot, és meghívott magához Kolozsvárra. 1973 nyarán, tizenévesen rábeszéltem a szüleimet, hogy engedjenek el Erdélybe. El is mentem, de Zoli bácsit nem találtam otthon Kolozsváron, Gyimesig kellett mennem utána. Aznap már utaztunk is tovább Moldvába. Akkor voltam először Erdélyben, azóta is a szerelmese vagyok. Utána vagy tíz-tizenöt évig szinte hetente jártam Gyimesbe, Kalotaszegre, Mezőségre táncot gyűjteni. Barátaim lettek ott, családi kapcsolatok szövődtek. Itthon pedig dübörgött a táncházmozgalom. Bolondultak az emberek a népzenéért, a néptáncért.
Huszonévesen tehát a táncházmozgalom sűrűjébe csöppent bele.
Igen. 1975-ben megismerkedtem Martin Györggyel is, bemutatkoztam neki, és mondtam, hogy szeretném az életemet a Kárpát-medencei táncoknak szentelni. Azt mondta, hogy ő is éppen ezt teszi. A mentorom lett. Olyan atyai barátság alakult ki köztünk, hogy haláláig, 1983-ig szinte mindennap beszélgethettem vele, tanulhattam tőle. Azóta is azt a feladatot végzem, amit rám bízott. 1975-ben nívódíjjal végeztem a negyvennégy fős évfolyamon a balettintézetben, és elkezdtem a Magyar Állami Népi Együttesben táncolni. 1984-ben megalapítottuk a Kodály Kamara Táncegyüttest, amelytől ugyan már 1985-ben megvonták az állami támogatást, 1991-ig azért kihúztuk valahogy. Még Amerikában is turnéztunk 1988-ban. Tehát napközben kodályoztam, esténként pedig a szegedi József Attila Tudományegyetem táncegyüttesét tanítottam, na meg a gyöngyösi Vidróczkit.
„Tisztességtelennek és igazságtalannak tartom, hogy egy ilyen ember akarja kioktatni az én közösségem tagjait!” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Fidesz kommunikációs igazgatója.
„Volt egy-két álmatlan éjszakánk, amikor kiderült, hogy Imané Halif lesz Luca lányunk következő ellenfele” – mondta az édesanya.
A kommentátor hangsúlyozta, egészségét folyamatosan nyomon követi, és a kontrollvizsgálatok eredményei fogják pontosan megmutatni az aktuális állapotát.
Külföldön biztonságos menedéknek hitték Magyarországot, nem számoltak a német megszállással, ugyanakkor egész világhálózat végezte a zsidómentést hazánkban is – derült ki.
Szokatlan, hogy más országok NATO-nagykövetei vitatott atlaszt kapnak, amelyben ugyan Nagy-Magyarország nem szerepel kifejezetten, de a térképek és a kísérő szövegek vitatottak.
A Kárpát-medencében élő, de külföldi származású embereket mutatnak be, akik itt leltek hazára az évek során.
Róma tűzijáték tilalommal és biztonsági zónákkal készül szilveszter éjszakára.
Szóval, ha tudtok ilyet, szóljatok. Oh, wait.
