Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Nemrég röppent fel a hír, hogy haladó gondolkodók szerint már a sakk is színrasszista sport, hiszen a világos bábok léphetnek először, és aztán csak a sötétek. A témával egy ausztrál tévéműsor is foglalkozott, annak rendje és módja szerint ki is kérték a nemzeti sakkszövetség véleményét. Bár tekinthetnénk ezt afféle tőlünk távoli, jóléti abszurditásnak, sajnos mégsem elszigetelt jelenségről van szó.
Oly korban élünk, amikor nem tűnik meghökkentőnek kirekesztő ideológiát látni egy ősi táblajátékban. Mintha kizökkent volna az idő, klasszikus értékeket forgat fel, kulturális és vallási hagyományokat temet maga alá egy újjakobinus hevület. Meghatározó könyvek kerülnek indexre, történelmi szerepek és szereplők kérdőjeleződnek meg, de a tudományos tényszerűséget is meghajlítják a progresszivitás élharcosai.
A tengerentúlról Európába átgyűrűző őrület forrásvidékét az amerikai egyetemeken érdemes keresni. Az új érzékenyek számára létrehozott safe space-ek, az irodalmi művek politikai szempontú szelektálása, a túlhajtott lmbtq-lobbi már előjelei voltak annak a kulturális rasszizmusnak, amely George Floyd tragédiája óta magasabb szintre hágott. Az pedig idő kérdése volt csupán, hogy a fundamentalizmus mikor csap át fizikai erőszakba. A dogmatikus gondolkodás, az ellenvélemények karanténba zárása és az amerikai társadalom szétszakítottsága régóta veszélyes gyúelegyet alkotott.