Be kell vallanom, sosem volt a kedvenc költőm. Az is igaz, hogy sosem volt kedvenc költőm, sok költőt szeretek vagy nagyra tartok, nem kivételezek senkivel. És az is igaz, hogy Petri György költői életműve nem is olyan, hogy valakinek csak úgy a kedvencévé váljon. Ahhoz túlságosan érdes, illúziótlan és komor, olykor cinikus. Pontosan olyan, mint a korszak, amelyben a versek megszülettek. Hemingway írja valahol, hogy sokan hiszik a nagy művészeket leányiskolákban tanító széplelkeknek, azonban ideje lenne leszámolni az illúzióval. Tényleg ideje lenne, mert a legtöbb esetben ezek a nagy művészek, korszakos írók bizony gyarló embereknek bizonyultak. Nem kivétel Petri György sem, sőt. Életútját, életvitelét tekintve nem volt az a figura, akit az ember jó szívvel állítana példaként az ifjúság elé. Nem mintha József Attilát, Szabó Lőrincet vagy Ady Endrét ilyen alapon példaképnek lehetne tekinteni.
A művészek érzékeny, az átlagosnál nagyobb fordulatszámon működő pszichéje a nagy művek megírása mellett kiszolgáltatottá, sebezhetővé is teszi őket.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Von der Leyennek ez nagyon fájhat: mintha Orbán írta volna az amerikai mestertervet
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Peter Thiel szerint a gazdasági és politikai feszültségek nyolcvan százaléka világszerte a lakhatással lehet összefüggésben. Ehhez képest a földtulajdonlás természetéről, a modern emberre és kultúrára gyakorolt hatásáról kevés szó esik – s ha nem figyelünk oda, a szocializmus újra népszerű lesz.
A halál sűrű, nyelven és értelmen túli, transzcendens jelenléte nehezen ereszt. Fogva tart, de ebben a fogva tartásban nincs semmi kényszer vagy sötét színezet. Győrffy Ákos írása.