„A Hagia Szophia 1934-ben szűnt meg mecsetnek lenni Mustafa Kemal Atatürk reformjai nyomán”
Nem túlzás azt állítani, hogy az időszámításunk szerint 563-ban felszentelt Hagia Szophia (szent bölcsesség) mindig is Konstantinápoly és később Isztambul egyik legfontosabb épülete volt. A hatalmas, 7570 négyzetméter alapterületű templom a bizánci építészet talán legkimagaslóbb alkotása: bő egy évezreden át volt a konstantinápolyi patriarchátus székhelye (a negyedik keresztes hadjárat nyomán létrejött, rövid életű Latin Császárság idején római katolikus templommá alakították át). Az épületet az oszmán-törökök is nagy tisztelettel kezelték, sőt a Hagia Szophia sokáig az Oszmán Birodalom első számú imahelye volt – természetesen azt követően, hogy a város elfoglalása után az iszlám szabályainak megfelelően átalakították, s minareteket emeltek a sarkaira. Ebből a minőségéből csak az évszázadokkal később pontosan vele szemben felépült, nem kevésbé grandiózus és gyönyörű Ahmed szultán mecsetje – amelyet a köznyelvben kék mecsetnek is neveznek – váltotta le.
A Hagia Szophia 1934-ben, Mustafa Kemal Atatürk reformjai nyomán szűnt meg mecsetnek lenni. A kemalizmus az 1920-as évek elején az Oszmán Birodalom romjain megteremtette annak a Török Köztársaságnak az alapjait, amelyet többé-kevésbé ma is ismerünk, hosszú ideig kvázi államideológiaként funkcionált Törökországban, és egy sor olyan, ma már banálisnak tűnő dolog következik belőle, mint hogy a törökök ma latin betűkkel írnak. Vagy éppen az, hogy a Hagia Szophia egészen júliusig múzeumként működött. Atatürk alatt folyamatosan tárták fel és állították helyre a bazilika korábban eltüntetett mozaikjait, miközben állagmegóvási munkákat is végeztek rajta. Bizonyos tekintetben a Hagia Szophia, ahogy eddig ismertük, a kemalizmus – és a szekuláris Törökország – megtestesülése volt.