Hogy mi az ördög közmondásos nagy csele? Hogy elhiteti, hogy nincs!
Az aztékok emberáldozatra épülő vallását a hódító spanyolok és a katolikus egyház a Sátán legintézményesültebb kultuszának tartotta.
Magyarország legrégebbi és legnagyobb fotógyűjteménye a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára. A több mint egymillió darabot számláló kollekció a teljesség igényével gyűjti a magyar történelem fényképeken rögzített pillanatait; emellett fotótechnika-történeti anyaga is számottevő. Egy nemrég megjelent kötet, a letölthető Fényképtárgy most a gyűjtemény kulisszái mögé enged betekintést.
A fotográfia területén a kétezres évtized az átmenetről szólt. Ekkor történt meg a végleges áttérés az analógról a digitális technikára, amely a fotográfiai képpel kapcsolatos általános gondolkodásmódot is teljesen átformálta. Ez volt az utolsó olyan évtized, amikor még jelentős számban vittük előhívatni papírképeinket, vagy kereteztük színes diáinkat, hogy aztán a kollektív képnézegetés gesztusával osszuk meg egymással fényérzékeny emulzióra rögzített élményeinket és emlékeinket.
Ezzel szemben – egy viszonylag szűk, az analóg technika iránt elkötelezett kört nem számítva – mára a fotó gyakorlatilag megszűnt tárgyként létezni, hogy többnyire számítógépek, tabletek és okostelefonok képernyőjén, a virtuális térben küzdjünk meg nap mint nap egy eddig sosem tapasztalt és kontrollálatlan képdömpinggel. A Fisli Éva által szerkesztett Fényképtárgy emlékeztet bennünket arra, hogy nem volt ez mindig így. Már a könyv címe is utal az analóg fénykép materiális voltára, valamint a múzeum fényképtárára.
A digitalizáció egyébként sok más terület mellett pont a közgyűjteményi szférában jelentett óriási előrelépést, hiszen a digitalizált és online térbe kerülő műtárgyak – köztük a fotográfiai gyűjtemények – kutathatósága s ezzel múltunk eddig ismeretlen fragmentumainak feltárása jelentősen demokratizálódott. A kötet az általános bevezetőn túl három fejezetben – Hordozók, Fényképhasználatok, Fotótörténet másképp – tárgyalja a muzeológiai munka érdekességeit és a gyűjtemény legújabb kutatási eredményeit. Az első fejezetben Baji Etelka a korai fotográfiai eljárásokkal készült felvételekkel és azok kultúr-, valamint társadalomtörténeti vonatkozásaival foglalkozik, Lengyel Beatrix pedig a kolozsvári fotográfus és örökös kísérletező, Veress Ferenc fotókerámiáit mutatja be. Tomsics Emőke írása az éjszakai fényképezés első magyarországi példáit hozza, Jalsovszky Katalin tanulmánya pedig a vészkorszak fotográfiai megjelenését tárja fel a privát fényképektől a propagandafelvételeken át egészen a háború utáni fotódokumentációkig.