Gyöngyöspata nem válhat precedenssé

Joó István interjúja a Mandiner hetilapban.

Miért éppen most jött el az ideje, hogy a kormány törvényjavaslatot nyújtson be az iskolai erőszak visszaszorítására és megelőzésére?
Az iskolai erőszakkal kapcsolatban hosszú ideig csak a jéghegy csúcsát láttuk. Amikor egy-egy kirívó eset nyilvánosságot kapott, a társadalom felháborodott, elutasította az ilyen magatartást. De nem volt mód azzal szembesülni, hogy a jelenség mennyire jelen van jó néhány intézményben – veszélyeztetve lelkileg, testileg diákokat, tanárokat és magát az oktatás létét is helyben, annak minden rossz következményével. Gyöngyöspata esete plasztikusan mutatott meg olyan folyamatokat, amelyek a felszínen nem voltak láthatók. Ezután jelent meg a társadalmi nyomás, hogy a törvényhozás lépjen az elharapódzó iskolai erőszak ellen.

Korábban miért nem volt módja szembesülni a társadalomnak – s úgy látszik, a kormánynak sem – a helyzettel?
A liberális média és jogvédő szervezetek a rendszerváltozás után olyan politikai klímát és közbeszédet teremtettek, amelyhez ha valaki nem igazodott, rasszista színben tűnt fel. Hangadó sajtójuk nem annyira az esetek feltárásában, összegyűjtésében, sokkal inkább az eltussolásukban, hamis narratíva kialakításában jeleskedett. Más oldalról az iskolai erőszak áldozatai a velük történteket eleve nem osztják meg szívesen. Ki szeret arról beszélni, hogy megalázták, megütötték, megfélemlítették? Az érintett tanárok is inkább hallgatnak, mert szakmai kudarcként élik meg, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Gyöngyöspatai tapasztalat, hogy az iskolai erőszak gyermek áldozatai sokáig képesek magukban hordozni a negatív, drámai élményt. Némelyik esetben a szülők is csak sokára tudták meg, mi történt a gyermekükkel. De még rájuk is érvényes, hogy a nyílt, őszinte beszédnek nincs tere: ha a szülő mégis kiáll, borít, a polgárjogi aktivisták és médiájuk azonnal kivonul, és rásüti a rasszizmus bélyegét.

Gyöngyöspatai lokálpatrióta civil szervezetek összegyűjtötték azokat az eseteket, amelyekben a többséghez tartozó gyerekek szenvedtek sérelmet kisebbségi tanulóktól. Bántalmazás, terrorizálás, megalázás, vécépénzszedés vagy éppen lopás kapcsán váltak áldozattá. A legproblémásabb roma diákok pedig nem pusztán nem engedelmeskedtek tanáraiknak, de még le is k*rvázták, megszégyenítették őket. Egyes, az iskolába berontó cigánysori szülők sállal fojtogatták, illetve fenyegették a pedagógusokat. Hogyan vezettek a „beérő” gyöngyöspatai szegregációs perek ahhoz, hogy megtörjön a hallgatás, és az érintettek szembenézzenek a bajokkal? 
Évekkel ezelőtt a Kúria tényként véglegesítette, hogy a patai iskolában etnikai alapú szegregáció volt. Ennek nyomán indult el a kártérítési per. Tavaly ősszel a Debreceni Ítélőtábla másodfokon százmillió forintot ítélt meg – no nem az erőszak áldozatainak és lelki károsultjainak, hanem azoknak, akik a 2004 és 2012 között úgymond diszkriminációval súlyosbított szegregáció elszenvedői voltak a gyöngyöspatai általános iskolában. Miután idén januárban a Kúria elutasította a települési önkormányzat kérését, hogy függesszék fel az ítélet végrehajtását, általános önvédelmi reflex kapcsolt be az addig hallgató, csendes többségben. Végre el akarták mondani a maguk igazát a jogvédő szervezet és a bíróság által tendenciózusan beállított időszakról, arról, hogy mi mindent kellett átélniük a gyermekeiknek.

Orbán Viktor miniszterelnök az év eleji nemzetközi sajtótájékoztatón kétségbe vonta, hogy szegregáció, nem pedig felzárkóztatás történt a gyöngyöspatai iskolában, továbbá leszögezte: a nem munkával szerzett nagy kártérítési pénzek okkal sértenék a város lakosságának igazságérzetét. A kormányfő kijelentése mekkora szerepet játszott a folyamatban? 
A miniszterelnök kiállása segített elsodorni a lélektani gátakat. Ekkor válhatott ismeretessé, hogy a dél-hevesi kisvárosban – ahol a nem cigányok aránya még mindig nyolcvan százalék, és az iskoláskorúak között is legalább hatvanszázaléknyian vannak – a szülők egy idő után más települések iskoláiba kezdték járatni a gyermekeiket. Ennek az lett az eredménye, hogy a hajdan kétszáz fős, mostanra szép, felújított, tágas patai iskola nyolcvan fővel működik, zömében roma tanulókkal. Az iskoláskorúak nagyobbik fele minden reggel más településekre indul el, a szülőknek ehhez mérten kell időt, energiát és anyagi erőt mozgósítani. Ráadásul a végeredmény az lesz, hogy a mai fiatal később nem fog kötődni ősei településéhez. Az őslakosság tehát szép csöndesen kihátrál az élettereiből.

És előítéletességgel bélyegzik meg – miközben a többségi gyerek iskolai erőszakot szenved el?
Azt kell hogy mondjam, igen. Közben az iskola helyben elnéptelenedik, fenntartása, működtetése kérdésessé válik. 
E probléma, hasonló kimenetellel, sok helyütt megfigyelhető az országban.

A cigány diákok ellen irányul az új jogszabály?
Az idevágó parlamenti vitákban nem kérdezik, hanem állítják ezt. Farkas Lilla, a gyöngyöspatai szegregációs perekben bábáskodó Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány képviselője pedig azt nyilatkozta: ez lesz az Orbán-­kormány első cigánytörvénye… Holott természetesen nem faji alapú az intézkedés. Az iskolai erőszak egyik kicsúcsosodása korábban egy tanárgyilkosság volt, amelynek elkövetői éppenséggel nem romák voltak. A jogvédők, másfelől pedig a szélsőségesek azok, akik ellentétes előjellel, de egyaránt a bőrszínnel mint fő motívummal operálva akarják elmesélni a történetet. Előbbiek rasszizmusként és kirekesztésként állítanák be még az iskolai felzárkóztatást is, utóbbiak pedig egy egész közösséget bélyegeznének és félemlítenének meg, ugyancsak szítva az etnikai konfliktust. Mi ellenben azt mondjuk: megfenyegetni, megalázni, bántalmazni az iskolákban is szigorúan tilos, és ezt – származásra és szociális helyzetre való tekintet nélkül – minden diáknak és szülőnek tiszteletben kell tartania.