Az európai bíróságok kényszerzubbonya

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.

A jog a demokrácia ellen? című könyvében egy karakteres és erős Európához vezető utat vázol fel. Az írás kiindulópontja, hogy a jog érvényesülésének alapvető feltétele a demokrácia, csakhogy a demokrácia és a demokratikus akarat érvényesülése mára meggyengült, ennek egyik oka a nemzetközi és európai bírói hatalom megerősödése. Be tudná mutatni ezt a jelenséget?
Elemzésem logikája egészen pontosan azon alapul, hogy az a nyugati politikai rendszer, amelyet demokratikusnak nevezünk, valójában vegyes rendszer. Demokratikus és liberális. Demokratikus, mert a hatalom legitimitása a népre vezethető vissza, és liberális, mert a hatalom gyakorlása a hatalmi ágak szétválasztása, valamint az alapvető jogok garantálása miatt korlátozva van. A bírók ennek megfelelően a politikai rendszer liberális jellemvonásait erősítik. A politikai hatalmat a jogi normák hierarchikus érvényesülésének biztosításán és a szabadságjogok garantálásán keresztül ellenőrzik. A rendszer demokratikus és liberális részeinek egyensúlyát jelenleg a bírói hatalom jelentős megerősödése fenyegeti. Ez több okra vezethető vissza. A jog rendszere egyre inkább az alapvető jogokat tekinti kiindulópontjának, ami azt jelenti, hogy a bíró egyszerre válik a jog értelmezőjévé és őrzőjévé. Ezzel párhuzamosan pedig a jogrendszer egyre kevésbé tekinti kiindulópontjának a nemzeti közösség érdekét, amelynek meghatározása így a politikai hatalomra marad. Ugyanakkor némely bíró kísértésbe esik, amikor saját maga dönt arról, mi is számít közérdeknek, ezáltal politikai hatalmat gyakorol.

Néhány jogtudós és politikai gondolkodó vélekedése szerint az új Róma Strasbourg és Luxembourg bírósági épületeiben lelhető fel. Úgy gondolják, hogy ez a két bírói fórum az új értékek misszionáriusa, és ennek megfelelően ők jogosultak „megfegyelmezni” Európa országait. Ön hogyan vélekedik erről?
A hasonlat engem karikatúrára emlékeztet, de nem áll messze a valóságtól. Róma egy birodalom képét idézi elénk. Úgy vélem, hogy a különféle – ottomán, Habsburg-, német és orosz – birodalmak igája jól ismert a magyarok előtt, így az ilyesfajta vélekedések meglehetősen beszédesek. Azonban szemben Rómával, amely megóvta a birodalomban élő népek identitását, az európai bíróságok inkább az identitások lebontására törekednek. Olyan értékrendszert kívánnak ráerőltetni a részes államaikra, amely idegen a történelmüktől, kultúrájuktól és vallási hagyományaiktól. Mindez különösen igaz az Emberi Jogok Európai Bíróságára, mely mostanra eltávolodott attól az eredeti felhatalmazásától, amely a közös értékek megóvását rendelte feladatául. Ehelyett az emberi jogok európai egyezményének kreatív és progresszív értelmezésével olyan értékeket kényszerít rá az államokra – például a családdal, az élet végével kapcsolatban –, amelyek valójában nem az ő akaratukat, hanem a bírók saját ideológiai meggyőződését tükrözik.