Balhé Ukrajnában: hajtépéssel végződött a vita az orosz zene hallgatásáról egy étteremben

Az eset várhatóan közigazgatási szabálysértésnek minősül, ami pénzbírsággal, közmunkával vagy akár 15 napos elzárással is büntethető.

Nyelvhasználatunk jellemünkről, műveltségünkről árulkodik. Persze hazafiságunkról is, hiszen népét és nemzetét becsüli meg az, aki a nyelvét szereti.
A karanténról nekem – lehet, hogy többen csodálkoznak – a Kazinczy-verseny jut az eszembe. A győri Szép magyar beszéd és a sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk verseny. Közel harminc éve hozzátartozik az életemhez ez a két esemény. Ott találkoztam rendszeresen a „karanténnal”, persze nem úgy, ahogyan a mostani hetekben, amelyek lassan-lassan, de nagyon remélem, el fognak múlni. Felejthetetlenül.
A Kazinczy-verseny másként felejthetetlen számomra. Mindig megörülök, amikor megszólal a telefon, és bejelentkezik a győri Kazinczy gimnázium igazgatója: „Ugye számíthatunk rád? Várunk a zsűribe!” Örülök akkor is, amikor Sátoraljaújhelyről megkapom a felkérő levelet, hogy vegyek részt az országos döntő zsűrijében. Szívesen megyek. Ünnep számomra mindkét esemény. Egyrészt örülök a találkozásoknak, a régi ismerősöknek, barátoknak: jó találkozni olyan emberekkel, akikkel ha nem értünk is mindenben egyet, lényegében közös a célunk: „Jót s jól”. Sokak számára valóban titok, nagy titok, hogy mi is a jó, és hogyan kell élni a lehetőséggel, amit úgy hívnak, hogy élet; s amihez hozzátartozik – emberségünk egyik lényeges velejárója – a nyelv, az anyanyelv, amely közösségformáló, összetartó erő.
A Kárpát-medencéből fiatalok gyűlnek össze, tanárok kísérik őket, akik heteken, hónapokon keresztül foglalkoztak velük, hogy szépen, érthetően, hatásosan tudjanak felolvasni egy szöveget. Vagy – ez az újhelyi verseny lényege – egy megadott témáról értelmesen, világosan, logikusan tudjanak háromperces beszédet mondani, érvelni, meggyőzni. Ünnepi alkalmak ezek.