Egy nép sem kormányozható a saját bölcsessége ellenében

A koronavírus-járvány világméretűvé válásával egy időben megjelentek az első olyan politikatudományi elemzések, amelyek a sikeres válságkezelés titkát igyekeztek feltárni. Kezdetben úgy tűnt, hogy a különböző politikai berendezkedésű országok másképpen teljesítenek, így a nagy megfejtés kézenfekvőnek látszott. Aztán kiderült, hogy a sikeres és a nem sikeres járványkezelő országok között is találhatók demokratikus és autoriter rendszerek, ezért a hatékony védekezés kulcsát valahol máshol kell keresni. Így a politikatudósok hamar összetettebb elméleteket kezdtek alkotni, s úgy látom, hogy ezek mindegyike – mint egy ablakszárny a pánton – a bizalom kérdése körül forog.

Egy világjárvány – jobb szó híján – menedzselése tipikusan olyan kormányzati kihívás, amelyet megfelelő szakértelem nélkül csaknem lehetetlen kivitelezni. Ráadásul a helyzet pontos megértéséhez nem elég egyetlen szakterület tudását felhasználni. Orvosok, biológusok, járványügyi szakemberek, matematikusok, közgazdászok, rendvédelmi szakértők vetik fel nemritkán egymásnak ellentmondó szempontjaikat. A politikus feladata pedig, hogy mindent mérlegelve döntést hozzon.

Van azonban még egy szempont, amelyet a politikusnak – függetlenül a problémától – mindenkor figyelembe kell vennie: a nemzet közös tudását, bölcsességét. Latin szóval prudenciát, vagyis az okosság és körültekintés követelményét. Minden nemzet rendelkezik vele, de mindenhol különböző. Viszont az a kormányzat, amely nem ismeri mélységében saját nemzete közös bölcsességét, bármennyire is észszerűen próbál eljárni, kudarcra van ítélve.

A politika által meghozott minden döntés kétféle lehet. A szakpolitikai kérdések jelentős hányada csak egy szűk kör számára releváns. Ezért a választók jellemzően pártszimpátia alapján foglalnak állást ezekben az ügyekben: ha kormánypárti szavazó vagyok, támogatom a kormánypárt szakpolitikai döntéseit, ha ellenzéki, akkor ellenzem. Azonban közel sem minden döntés ilyen. Vannak olyan sorskérdések, amelyek az egész nemzetet érintik és érdeklik, s amelyek kapcsán az állampolgárok nem politikai preferenciáik mentén, hanem egyfajta közös bölcsességből, a nemzeti prudenciából kiindulva döntenek. Ilyen ügyekben pedig – hiába javasolnak bármit a szakértők – jól kormányozni csak akkor lehet, ha a döntések találkoznak ezzel az állampolgári bölcsességgel.